BUX 132046.37 0,27 %
OTP 41080 -0,05 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Sokkoló benzinárak jöhetnek

Az olaj ára néhány óra alatt a hét végi csökkenés előtti szintre nőtt pusztán azért, mert egy amerikai finomító bejelentette, hogy kevesebb iráni olajat vesz. Ez semmi ahhoz képest, ami még jöhet, márpedig ez az üzemanyagok árában is érezteti majd hatását.

2012. március 5. hétfő, 09:13

Ismét az olajkínálat gyengülésével kapcsolatos félelmek vették át az uralmat az olajpiacon: a Brent kőolaj ára hordónként 124 dollár közelébe nőtt a hétfő reggeli kereskedésben, miután egy amerikai finomító bejelentette, hogy 44 százalékkal, napi 80 ezer hordóra csökkenti iráni olajimportját - jelentette a Reuters. Az észak-amerikai WTI 107 dollár közelébe drágult. Előzőleg a hét végén két százalékkal szelídült a fekete arany ára, mivel tévesnek bizonyultak a szaúd-arábiai vezetékrobbanásról szóló péntek reggeli hírek.

Támaszt adott a piacnak a mai kínai kormányzati bejelentés, amely szerint az ország GDP-je 7,5 százalékkal bővülhet idén, azaz úgy tűnik, nem kell durva lassulástól számítani, ami lenyomná az olaj iránti keresletet is. Végül a mai drágulás okai között szerepel, hogy a tervezettnél négy nappal később nyitnak meg egy olajvezetéket az USA középnyugati részén.

Olajárrobbanás jöhet

Az USA és az EU mellett Kína Japán és India is csökkenti iráni importját a perzsa ország atomprogramja miatt, ami a végletekig teszteli, hogy a többi közel-keleti szállító képes-e pótolni a világ olajpiacáról így kieső kínálatot. A piac összeomolhat - jelentette ki Tetsu Emori, az tokiói Astramax Co. befektetési alap menedzsere utalva egy Irán elleni amerikai-izraeli katonai támadás hatására.

Barack Obama a legnagyobb amerikai Izrael-barát szervezet meghívására tartott beszédében elismételte, amit egy hét végi interjújában már leszögezett: az USA elszánta magát az Irán elleni katonai akcióra, ha nem lát más esélyt arra, hogy megakadályozzák a perzsa ország atomfegyverhez jutását. Elemzők szerint akár hordónként 150 dollárra, a 2008. júliusi eddig olajárcsúcs fölé drágulhat a fekete arany, ami a kőolajtermékek, köztük az üzemanyagok árát sem hagyja majd érintetlenül.

A HSBC elemzői szerint az olajpiac veheti át a világgazdaság mumusa szerepét a görög válságtól. Az árak további emelkedése a fejlett országokban gyorsan megtörheti a gyenge fellendülést, a feltörekvőkben pedig az magas infláció visszatéréséhez vezethet. A bank jelentése szerint 150-200 dollárig drágulhat az olaj, ha dolgok rosszul alakulnak.

Emelnek a szaúdiak

Szaúd-Arábia tartalék kapacitása napi 2,5 millió hordó, miközben az ország már 9,8 milliót exportál naponta - jelentette ki Abdul Aziz Bin Salman, az ország olajminiszterének helyettese a múlt héten. A kereslet további emelkedésére számítva hordónként 1,25 dollárral emelték az ázsiai vevőknek szállított Arab Light kőolaj árát áprilisi szállítására.

A héten befolyásolhatja még az árat az amerikai fogyasztói árak alakulásáról megjelenő adat, továbbá a kínai és amerikai munkaügyi statisztikák. Ahhoz, hogy mérséklődjön az áremelkedési nyomás, a befektetőknek azt kellene látniuk, hogy gyengül az USA a gazdaságának kilábalása a válságból.

Economx
Economx

Ez is érdekelhet