A vállalat egyidejűleg lefelé módosította idei eredmény előrejelzését az atomenergia termelésből való kiszállásról hozott német döntés miatt. A februárban kiadott előrejelzésben várt 30 százalék helyett a 2011-es nyereség egyszeri és rendkívüli tételektől megtisztítva 35 százalékkal marad majd el a tavalyitól - tette közzé a társaság a féléves eredményismertetés előtt egy nappal, hétfőn. Az elemzők ennél is nagyobb, 42 százalékos csökkenést várnak.
A német kormány a közelmúltban hozott határozatot arról, hogy legkésőbb 2022 végéig bezárják az ország atomerőműveit. Az erőművek többsége már 2021 végéig beszünteti működését, de a három legkorszerűbbet - biztonsági tartalékként - véglegesen egy évvel később zárják be. A határozat része az is, hogy az átmenetileg már kikapcsolt nyolc atomerőmű nem újítja fel működését.
A társaság adózott eredménye 22,1 százalékkal 1,59 milliárd euróra zsugorodott a június végével zárult hat hónapban az egy évvel korábbi 2,04 milliárd euróról. A szakértők nagyobb, 1,74 milliárd eurós adózott eredményt vártak.
Az RWE árbevétele 27,46 milliárd euró volt, gyakorlatilag megegyezett az egy évvel korábbi 27,35 milliárd euróval, és kisebb lett a szakértők által várt 28,21 milliárd eurónál.
