Az amerikai adósságplafon emeléséről több havi, késhegyre menő vita után vasárnap este állapodtak meg a demokraták és a republikánusok kongresszusi vezetői, a kiegyezést még a szenátusnak és a képviselőháznak meg kell erősítenie. A washingtoni pénzügyminisztérium szerint alku híján az amerikai kormány keddre fizetésképtelenné válik.
A Reid szavait körüllengő bizonytalanság aggodalmakat kelt, mert a kongresszus két háza közül a szenátus hajlik jobban arra, hogy megszavazza a megállapodást kifejtő törvénytervezetet. A képviselőházban, amelyben egy ezzel megegyező változatot kell elfogadni, mind ultrakonzervatív republikánusok, mind pedig baloldali demokraták részéről hangzottak el a megállapodást bíráló nyilatkozatok.
\"A képviselőházban elegendő szavazat van az adósságplafon emeléséről megkötött megállapodás jóváhagyásához\" - jelentette ki hétfő délután John Boehner képviselőházi elnök az ABC televíziónak.
Barack Obama elnök videóüzenetben, Joe Biden alelnök pedig személyesen igyekezett hétfőn meggyőzni a demokrata honatyákat a kongresszus mindkét házában arról, hogy szavazzák meg az adósságplafon emeléséről született megállapodást.
\"Biztos vagyok benne, hogy átmegy\" (a törvénytervezet a szavazáson) - jelentette ki a törvényhozásból távozóban Biden.
A megállapodás 2013-ig 2,2-2,4 ezer milliárd dollárral - a médiában közölt számadatok eltérnek egymástól - emeli meg az adósságplafont, amiből 400 milliárd azonnal folyósítható. Ezzel párhuzamosan megállapodás született egy 10 évre szóló, mintegy 1000 milliárd dolláros deficitcsökkentési tervről, amelyet egy további, még jelentősebb megszorítás követ majd. Létrejön egy kétpárti bizottság, amelynek feladata, hogy a hálaadás napjáig (november 24-ig) javaslatot dolgozzon ki egy 1500 milliárd dolláros csökkentésről. Ha a testületnek ezt a célt nem sikerül teljesítenie, vagy a kongresszus elveti az elképzeléseit, akkor automatikus, 1200 milliárd dolláros csökkentés lép életbe.
