Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!
Az Európai Tanács (ET) 1997-es amszterdami ülésén, a stabilitási és növekedési egyezmény elfogadásakor született döntés arról, hogy az EU tagországai évente ismertessék költségvetéseiket középtávon az egyensúly irányába mozdító terveiket. Az eurózónához tartozó országok stabilitási és növekedési programokat, míg a valutablokkon kívül maradtak konvergenciaprogramokat mutatnak be az uniós szerveknek, amelyekben vázolják, hogyan szorítják le államadósságukat 60 százalék alá, államháztartási hiányukat pedig 3 százalék alá. Ezeket a terveket aztán az Európai Bizottság (EB) és az ET véleményezi, az esetleges szankciókról pedig − elsősorban az eurózónatagok esetében − a túlzottdeficit-eljárás keretében utóbbi fórumon döntenek.
Szankció esetén az eurózónához tartozó tagállamnak a hiány mértékétől függően a GDP 0,2 és 0,5 százaléka közötti összeget kell nem kamatozó pénzletét formájában elhelyezni. A pénzletét pénzbüntetéssé változik, ha a tagország további két éven belül sem tud deficitcsökkentő intézkedéseket hozni. Ugyanakkor a túlzottdeficit-eljárás szabályai szerint ha az országok költségvetési deficitje vagy államadóssága \"váratlan események\" vagy \"globális gazdasági válság\" hatására száll el, akkor nem foganatosítható szankció, ráadásul a stabilitási és növekedési egyezményt a 2000-es évek során rendszeresen megsértő Németország és Franciaország 2005-ben elérte, hogy számos további ponton rugalmasabbá váljanak a szabályok.
Az idén indult európai szemeszter ezt a koordinációs mechanizmust fűzi még szorosabbra az Európa 2020 stratégia keretében: az új rendszer szerint a nemzeti költségvetések kidolgozásakor már figyelembe kell venni az EB-nek az ET által meghatározott irányok alapján megfogalmazott véleményét.
