Az Európai Központi Bank (ECB) legalább a jövő év elejéig folytatja azt a politikáját, amellyel korlátlan likviditást nyújt az eurózóna bankjainak - döntött tegnap az eurózóna jegybankjának kormányzó tanácsa. Eszerint az ECB 2011. január 18-ig továbbra is ad bármennyi pénzt fix kamat mellett hétnapos, illetve egyhavi lejáratra - ha ezt a döntést most nem hozták volna meg, akkor ez az először két éve megnyitott lehetőség idén október 12-én bezárult volna. Az ECB elnöke, Jean-Claude Trichet sajtóértekezletén ismertetett lépésre sok elemző számított, hiszen a hitelezési kedv elrontására nem lehetett oka a banknak. Abban pedig kivétel nélkül minden szakértő biztos volt, hogy az ECB nem nyúl a 2009 májusa óta változatlanul 1 százalékon nyugvó alapkamathoz, és ez így is történt.
A korlátlan rövid lejáratú refinanszírozási műveletek életben tartása mellett háromhavi kölcsönökre is lesznek újabb tenderek idén októberben, novemberben és decemberben. Ezek kamata a lejárati idő alatti átlagkamat lesz, vagyis nagy valószínűséggel 1 százalék, hiszen az ECB kormányzó tanácsa megfelelőnek tartja a jelenlegi szintet és nem is állt szándékában jelezni, hogy mostanában bármiféle változásra kell számítani e téren - hangsúlyozta Trichet. Emellett az ECB "finomhangolásra" is készül szeptember végén, majd novemberben és decemberben, amikor a 6, illetve 12 hónapos refinanszírozási műveletek futamideje lejár.
A legújabb növekedési mutató erősebb volt a vártnál, de még mindig uralkodik a bizonytalanság - szólt a távlatokról a jegybankár, hozzátéve, hogy a továbbiakban mérsékelt tempóban folytatódhat a fellendülés. Az inflációs nyomás középtávon visszafogott az ECB szakértői szerint, így az árstabilitás is megmarad, megtámogatva az eurózónabeli háztartások vásárlóerejét. Az inflációs várakozások szorosan rögzítve maradnak az ECB valamivel 2 százalék alatti célszámához - közölte Trichet.
A jövőbeli kilátásokat illetően a közismerten óvatos jegybankár úgy fogalmazott, hogy amióta csak figyelik a növekedés beindultát, még nem hirdettek győzelmet; mindig azt mondták, óvatosnak és prudensnek kell maradni, még ha az elmúlt negyedév kivételesen jó volt is. Még mindig bizonytalan világban élünk - tette hozzá -, de az ECB elemzői nem számolnak W alakú recesszióval.
