Egyre dagad a botrány az Egyesült Államokban a tavaly év végén a pénzügyi rendszer és a gazdaság megmentésére megszavazott mentőcsomag körül. A sajtó egyre több sajátos esetet fedez fel, amely szerint a támogatások a törvény születésének gyorsasága és a háttéralkuk következtében egészen nem várt helyekre jutottak el.
A 700 milliárd dolláros mentőcsomaghoz csatolva például tavaly év végén elfogadtak 150 milliárdos adócsökkentési és visszatérítési programot is, amely elvileg szintén a pénzügyi rendszer stabilitását hivatott növelni. Később kiderült, a csomagból mintegy 2,6 milliárd dollárnyit profitált összesen a Diageo, amely nem is amerikai cég, s konkrétan a Captain Morgan rum gyártásához felállított új üzeme miatt juthatott a kedvezményhez. De vannak más kirívó esetek is.
Az adókedvezményekből részesültek listáján szerepelnek összesen mintegy 100 millió dolláros kedvezménnyel az autóverseny-pályák üzemeltetői is - többek között a Nascart rendező cég -, s mintegy 33 millió dollárnyi összeg jutott kedvezmények formájában tonhal konzervek készítésére. A mentőcsomag keretében a harmadik legnagyobb amerikai mobilszolgáltató, a Sprint Nextel Group 1,6 milliárd dollárnyi adósságát is elengedték.
A kiszivárgó információk nyomán egyre elégedetlenebb közvéleménytől is támogatva több amerikai médiacsoport is kérdőre próbálta vonni az amerikai jegybank szerepét betöltő Fedet. Kívánságuk az volt, a Fed árulja már el, hogy a sürgősségi hitelprogramjának keretében pontosan mekkora összegeket pumpál a "pénzügyi" rendszerbe, s kik kapják ezeket a pénzeket. A kíváncsiság érthető, hiszen a Captain Morgan rum ugyan finom, de aligha az egyik alapvető pillére az amerikai pénzügyi rendszernek. Korábban ráadásul kiderült, hogy a kormányzati pénzből megmentett AIG csoportnál számos nem amerikai leányvállalathoz is szivárgott át pénz a segélycsomagból.
A mentési akciók keretében tavaly év végén a Fed elkezdett közvetlenül hitelt nyújtani nem pénzügyi vállalkozásoknak is, erre 1913 óta nem volt példa az Egyesült Államokban. Szeptember 23-ra 2130 milliárd dollárra nőtt a központi bank által nyújtott kölcsönök összege.
A hatalmas mérlegfőösszeg növekedésből a Bloomberg értesülései szerint mintegy 1230 milliárd dollárnyi azután következett be, hogy döntés született, a Fed AAA besorolásúnál alacsonyabb minősítésű értékpapírokat is befogadhat hitelfedezetként a hozzá fordulóktól. A bank február óta kategóriánként közli a befogadott értékpapírok állományát. Kiderült, hogy eddig mintegy 235 milliárd dollárnyi hitelt nyújtott, melynek fedezetét kereskedelmi hitelek adják, 155 milliárd dollár mögött eszközhátterű értékpapírok állnak, s 90 milliárd dollárt kereskedelmi ingatlanok fedeznek.
Időt nyert a Fed
A Fox News Networks LLC, a Dow Jones & Co. és a Bloomberg News is keresetet nyújtott be különböző amerikai bíróságokon, kérve, hogy a Fed közölje velük az Szabad Információról szóló törvény előírásai alapján, kinek és mennyit adott különböző hitelsegélyek formájában.
A három kereset közül végül egy talált, a Bloomberg beadványát elsőfokon megalapozottank ítélte New York Déli Kerületi Bírósága, s az információk azonnali közlésére kötelezte a Fed-et. A Fed fellebezett, s egy múlt heti döntés értelmében felfüggesztheti - azaz nem kell elkezdenie - az információk közlését mindaddig, amíg a fellebezési eljárás le nem zárul.
A Fed kérelmében kiemelte, hogy a kölcsönkérők listájának közlése hatalmas bizalmi válsághoz vezethetne, az egyszerű polgárok, akik nem értik a pénzügyi rendszer működését, megrémülhetnek, hogy a kölcsönkérők bajban vannak. A pénzintézetek esetében ez a bankok megrohanásához - a betétek tömeges kivételéhez - vezetne, a nem pénzügyi vállalkozásoknál pedig óriási részvény- és kötvényeladási hullámot váltana ki.
A félelem érthető, hiszen sokan a dollár elmúlt hónapokban bemutatott gyengélkedését nem az alacsonyan tartott kamatoknak, hanem az amerikai pénzügyi rendszerbe vetett bizalom hanyatlásának tulajdonítják. Sőt, az arany elmúlt napokban bemutatott száguldását is a pénzügyi rendszerrel szembeni növekvő averziókkal magyarázzák. Ez bizonyos szempontból érthető is, hiszen elég félelmetes pillanat volna az, mikor kiderülne, a dollár fedezete nem más, mint egy rakás csődveszélyben lévő vállalat kötvénye és bedőlés előtt álló kereskedelmi ingatlanok tömege.
