Ameddig hiteles a gazdaságpolitika és képes stimulálni a gazdasági növekedést, addig nincs szüksége Csehországnak az euróra - véli Mojmir Hampl, a cseh nemzeti bank alelnöke. Az unió keleti államai közül Csehország az egyetlen, amely nem siet az euró bevezetésével, annak ellenére, hogy a deficitcélon kívül az összes maastrichti kritériumnak megfelel az ország. Így érthető, hogy bevezetési céldátumot sem adnak meg: Jan Fischer kormányfő kijelentette, hogy miniszterelnöksége alatt nem jelölnek ki ilyen időpontot, pedig elődje, Mirek Topolanek november 1-jére tűzte ki a céldátum bejelentését. Az alelnök az alapkamatról is beszélt: amikor ma találkoznak a monetáris politika döntéshozói, ő a 1,5 százalékos jelenlegi szint mellett fog várhatóan voksolni. A további csökkentésre azonban alapot adhat a GDP és az infláció jelenlegi mozgása: a cseh bruttó hazai termék első negyedéves 3,4 százalékos esése az árszínvonal növekedését 1,2 százalékra szorította le júniusban, ami bőven a jegybank háromszázalékos célkitűzése alatt van.
