Az euró gyengült a dollárral szemben, miután Jean-Claude Trichet, az Európai Központi Bank (ECB) elnöke a bank tegnapi kamatdöntését követően azt mondta: az eurózóna gazdasága továbbra is gyenge marad és a fellendülés csak 2010 közepétől várható. Az ECB az előrejelzésekkel összhangban 1 százalékon hagyta alapkamatát és szakértők úgy vélik, hogy ez így is marad a jövő év utolsó negyedéig. Trichet szerint a bank belátható időn belül nem tervez újabb kamatcsökkentést, és amint a gazdaság állapota javulni kezd, gyorsan visszavonja a pluszlikviditást a piacról. Ewald Nowotny, az osztrák jegybank elnöke, az ECB kormányzó tanácsának tagja a napokban azt mondta, hogy a legfontosabb cél a gazdasági növekedés újraindítása, mégpedig olyan gyorsan, amilyen gyorsan csak lehet.
Az európai jegybank a kamatcsökkentés helyett előnyös kölcsönök nyújtásával igyekszik mérsékelni a hitelköltségeket. A múlt héten 442 millió eurót helyezett ki az alapkamaton 12 hónapra a kereskedelmi bankoknak abban bízva, hogy azok szintén alacsony kamattal továbbadják a pénzt a vállalatoknak és a háztartásoknak. A bank elkezdi 60 milliárd euró keretű kötvényvásárlási programját, amelyben jelzáloghitelekkel és fogyasztói kölcsönökkel fedezett értékpapírokat vásárol, bátorítva az előbbiek kihelyezését. Az ECB eredetileg 125 milliárd dollárt akart az utóbbi programra szánni, de a német jegybank első embere, a kormányzó tanácsban is helyet foglaló Axel Weber megvétózta az összeget, mivel attól tart, hogy az óriásira duzzadó pénzkínálat miatt elszabadul az infláció az eurózónában. Szakértők úgy vélik, hogy az ECB eddigi lépései összességében stabilizálták az európai bankrendszert, de nem voltak eléggé súlyosak ahhoz, hogy új hiteleket préseljenek ki a reálszféra finanszírozására a kereskedelmi bankokból. Májusban rekordlassan nőtt az eurózóna vállalatainak és háztartásainak kínált kölcsönök összege. Az ECB alapkamata a legmagasabb a világ legfejlettebb országait felölelő G7-csoport tagjainak összehasonlításában.
