Egy hónap múlva kiderülhet, hogy melyik cég végezheti el a Margit híd felújítását, miután a korábban tervezetthez képest harminc nappal elhalasztották a közbeszerzési pályázat eredményhirdetését. Az utóbbi időben már-már megkérdőjeleződött a híd rekonstrukciója, a főváros ugyanis lényegesen kisebb összeget különített el annál, mint amennyi a pályázók ajánlatában szerepel. A jelentkező cégek versenyárat ajánlottak - mondta el lapunknak a konzorciumban pályázó Hídépítő vezetője -, annak ismeretében, hogy az unió 12 milliárd forint értékű munkát támogat 50 százalék erejéig. A legújabb finanszírozási javaslatról holnap dönthet a főváros közgyűlése; a felújítás kezdetének dátuma még nem ismert, de az érintett környéken működő üzletek már megpróbálnak felkészülni a nehézségekre. A várható közlekedési viszontagságok miatt már megroggyant az üzlethelyiségek bérleti piaca a Margit híd mindkét oldalán, és nem sok jóra számíthatnak a lakáskiadók sem - a kivételezett helyzetbe kerülő taxisok viszont óvatosan optimisták.
