A cseh jegybank május elején 25 bázispontos csökkentéssel régiós mélypontra, 1,50 százalékra süllyesztette az alapkamatot, pedig az elemzők már tartást vártak azt követően, hogy 2008 júniusától fokozatosan 2 százalékponttal faragták lejjebb a rátát. A monetáris tanács június 25-i kamatdöntő ülése előtt tanácstalanok a piaci szereplők - nem könnyíti meg a dolgukat az sem, hogy a hét tagból kettő jelezte, nem vesz részt az ülésen. A várhatóan megjelenők közül Robert Holman viszont a Hospodárské Novinynak interjúban fejtette ki, hogy kétségkívül van hely még a kamatvágásra, de kevés értelme volna. Egy csökkentés gyengíthetné a koronát és gyorsíthatná az inflációt - magyarázta Holman, hozzátéve, hogy ugyanezek a kockázatok magasabb ráta mellett is fennállnak. Néhány nappal korábban a döntéshozó testület egy másik tagja, Eva Zamrazilova úgy nyilatkozott a Reutersnek, hogy nem sok okát látná a kamatvágásnak, hiszen a gazdaság már túl van a legrosszabbon. Szerinte komolyan számításba kell venni azt is, hogy a cseh bankokban elhelyezett betétek állománya jelenleg mintegy 30 százalékkal haladja meg a hitelekét és a betétek több mint fele a háztartásoktól származik. Egy komolyabb kamatvágás nagy károkat okozna a betétek piacán - figyelmeztetett a jegybankár.
