Kemény és fájdalmas kiadáscsökkentésre van szükség Csehországban, ha gyorsan ki akar törni a gazdasági hanyatlásból - figyelmeztetett a Financial Timesnak adott interjújában Jan Fischer cseh kormányfő. A cseh gazdaság hirtelen esett vissza ez év elején, nagyrészt a Nyugat-Európába, főleg Németországba irányuló kivitel összeomlása miatt. A pénzügyminisztérium 2,3 százalékos GDP-csökkenést jelez előre az év egészére, a GDP-arányos költségvetési hiány pedig idén 4,5 százalék lehet - ez háromszorosa a tavalyinak. Jövőre sem javul a helyzet, sőt: a pénzügyi tárca 5,1 százalékos hiányt vár és azt követően is csak lassú javulásra számít. (A Reuters számításai szerint ha Csehországban végrehajtanák a régóta sürgetett környezetvédelmi intézkedéseket, akkor 7,6 százalékig is elszaladhatna az idei hiány.)A korábban a cseh statisztikai hivatalt irányító Fischernek és kormányának lényegében annyi a feladata, hogy szeptemberre prezentálja a jövő évi költségvetést, melyet majd a választás után fogad el a törvényhozás. A miniszterelnök ennek ellenére három évet felölelő kiadáscsökkentési programot vázolt fel a múlt héten.
