A Bank of England (BoE) 0,5 százalékon tartotta alapkamatát és folytatja 125 milliárd fontos (205 milliárd dollár) pénzkínálat-növelő programját, amelynek keretében számlapénz teremtésével államkötvényeket és vállalati kötvényeket vásárol a pénzpiacokon. A bank döntéshozói ezekkel a lépésekkel éppen azt tették, amit az elemzők és a piac várt tőlük, és tartózkodtak a határozott bejelentésektől is. A BoE egy hónappal ezelőtti üléséről megjelent jegyzőkönyv szerint a monetáris politikai bizottság néhány tagja felvetette, hogy a 125 milliárdos limit vállalása helyett meg kellene fontolni a kormány által engedélyezett teljes 150 milliárdos keret elköltését, sőt, ezenfelül további 50 milliárd fontot kellene pumpálni a gazdaságba. Úgy tűnik, ez egyelőre lekerült a napirendről.
A radikálisabb beavatkozástól visszatarthatja a BoE-t, hogy az elmúlt napokban a brit gazdaság magához térését sejtető adatok láttak napvilágot. A fogyasztói bizalom hat hónapos csúcsra emelkedett, a szolgáltatószektor, a feldolgozóipar és az építőipar beszerzési menedzserindexe egyaránt nőtt és a Lloyds Bank Halifax divíziójának jelentése szerint a lakásárak 2,6 százalékkal - 2002 óta nem látott mértékben - emelkedtek májusban áprilishoz képest. Ugyanakkor az üzleti körök a 125 milliárd fontos pénzinjekció emelésére kérik a jegybankot, mert a vállalatok tapasztalatai szerint még mindig nagyon nehéz hitelhez jutni.
Nem könnyíti meg a döntéshozatalt, hogy a brit belpolitikai botrány miatt megingott a pénzügyminiszter, Alistair Darling helyzete is, aki elismerte: néhány száz font költségtérítést nem megfelelő módon használt fel. Valószínűtlennek tűnik, hogy Darling, sőt akár a jelenlegi kormány még a helyén lesz, amikor részben az intézkedéseik következményeként megindul a gazdasági fellendülés. A mélyülő politikai válság legújabb fejleménye, hogy a kormányzó munkáspárt képviselőinek egy része megfogalmazott egy levelet, amelyben felszólítják Gordon Brown miniszterelnököt: távozzon a kormány és a párt éléről. A rebellis politikusok a napokban akarják tesztelni, hány munkáspárti honatya írná alá levelüket.
