A múlt héten megjelent siralmas GDP-adat ellenére - a bruttó hazai termék annualizáltan 15,2 százalékkal zuhant az első negyedévben - optimistán látja a japán gazdaság jövőjét a Bank of Japan (BoJ). A világ második legnagyobb gazdasága az év első három hónapjában letudhatta a recesszió legrosszabb részét és már nem kell szakadékba zuhanással számolni - mondta Sirakava Maszaaki, a jegybank kormányzója a pénzintézet monetáris politikai tanácsának ülését követő sajtótájékoztatóján. A gazdasági folyamatok a BoJ áprilisi előrejelzésével összhangban alakulnak - ebben a prognózisban a jegybank az év második felére jósolta a lassú fellendülés kezdetét -, és a GDP már a második negyedévben látványosan javulni fog. A közgazdászok marginális növekedést jósolnak arra építve, hogy a japán exportpiacok némileg magukhoz térnek.
Szakértők a nyilatkozat nyomán arra számítanak, hogy a BoJ nem tesz további hitelélénkítő lépéseket, hanem kivárja, tényleg elkezd-e magához térni a gazdaság. A bank alapkamata december óta 0,1 százalékon áll, ezért csak piaci műveletekkel tudja befolyásolni a pénzkínálatot. Annyit azért elhatároztak a bank döntéshozói, hogy a BoJ bővíti a német, brit, amerikai és francia államadóssággal fedezett eszközök vásárlását. Ezzel segíti a kereskedelmi bankok tőkéhez jutását, ugyanakkor elkerüli a hazai államkötvények vásárlását, amivel tovább mélyítené Japán eladósodottságát.
