A Hewitt Associates nemzetközi fúziókkal és felvásárlásokkal foglalkozó felmérése az elmúlt két évből 96 nagy nemzetközi vállalatot vizsgált, melyek együttesen 568 milliárd dollár ügyleti értéket képviseltek, ebből 40 európai vállalat volt, 296 milliárd dolláros össz-ügyletértékkel.
Az eredmények szerint az európai vállalatok 83 százaléka nem érte el a kitűzött tranzakciós célokat. A válaszadók majd mindegyike a humán tőkével kapcsolatos problémákat (vállalati kultúrák összehangolása, vezetők kiválasztása) említette a sikertelenség fő okaiként. Ez alapján a felmérésben résztvevő európai cégek közel 12,5 milliárd eurót veszítettek a nem megfelelő hr-menedzsmenttel a tranzakció során, illetve után.
A vállalatok nem engedhetik meg maguknak, hogy figyelmen kívül hagyják az ügyletek emberi vonatkozásait. Ez közismert tény, a cégek ennek ellenére sem változtatnak gyakorlatukon, ezzel milliós veszteségeket okoznak saját maguknak, és már az ügylet tényleges lezárása előtt veszélyeztetik annak sikerét - véli Stephan Vamos, a Hewitt szervezeti változások és átalakítások üzletágának vezetője.
