A tíz évesnél idősebb személygépkocsik tulajdonosai 2 ezer font kedvezményt kapnak új autójuk megvásárlásakor, amennyiben beszámíttatják régi kocsijukat. Ezer fontot az állam, a másik ezer fontot pedig a gyártók állnák - adta hírül a BBC. A brit gazdasági miniszter, Lord Mandelson szerint a most induló program meglódítja az ipart és hatására ugrásszerűen megindulnak az eladások (Nagy-Britanniában az év első négy hónapjában az új személygépkocsik forgalma 28,5 százalékkal zuhant). Azonban a kritikusok több pontját kifogásolják a programnak: egyrészt a tervezet egyáltalán nem ösztönzi a környezetbarát kocsik elterjedését, másrészt sok olyan ajánlat van a piacon, ami nagyobb kedvezményeket ad, ráadásul a lakosság sem rajong a programért. Egy 600 fős mintán elvégzett kutatás szerint a válaszadók 81 százaléka nem tervezi, hogy kihasználja a lehetőséget. Egy másik, a brit autós szövetség (AA) által végzett kutatás szerint a nyugdíjasok, a fiatalok és a nem szakképzettek körében népszerű a tervezet. Az AA véleménye szerint a program 2 milliárd fontot pumpálna az ország autópiacába, és ha csak az autósok 1 százaléka él a lehetőséggel, már az is túllépné a rendelkezésre álló keretet.
