A Nemzetközi Valutaalap (IMF) számítási hibák miatt téves adatokat jelentetett meg több kelet-európai állam külföldi adósságtörlesztési kötelezettségével kapcsolatban, ami eltúlozta ezeknek az országoknak a befektetési kockázatát. A szervezet áprilisban kiadott Global Financial Stability Reportjában 38 feltörekvő állam 2009-es külső adósságtörlesztési kötelezettségének és devizatartalékának aránya is szerepel, ám banki szakemberek, elemzők és újságírók több kelet-európai ország esetén megkérdőjelezték ezek helyességét, ami az adatok felülvizsgálatára késztette az IMF-et. Ennek alapján több országnál már most mérsékelték a külső adósság refinanszírozásának terhét mutató rátát. Litvánia esetében közölték, hogy felülvizsgálhatják az egy hónapja megadott 425 százalékos arányt.
Az IMF sajnálatát fejezte ki a hiba miatt, és közölte, hogy a lehető leggyorsabban közzéteszik a szervezet honlapján a javított számokat. Megígérték azt is, hogy kivizsgálják az esetet és felülvizsgálják a mutatók számításának belső rendszerét. Annyit máris sikerült kideríteni, hogy Csehország besorolásakor rossz adatokat használtak fel a számítás alapjául, más országoknál pedig kétszer számolták fel a rövid távú törlesztési kötelezettségeket.
Szakértők egyetértenek abban, hogy a hiba nagyon érzékenyen érinti a kelet-közép-európai országokat, amelyeknek különösen nagy szükségük van külső finanszírozásra. A korrekció azt jelenti, hogy a régió messze nem olyan kockázatos, mint amilyennek részben a jelentés hatására néhány hete tűnt. Ugyanakkor az itteni országok javított adósságfinanszírozási rátái is jóval magasabbak, mint az afrikai, latin-amerikai vagy ázsiai feltörekvő országok hasonló mutatói.
A mostani hiba már a második súlyos tévedés egy hónapon belül az IMF gyakorlatában. A szervezet kénytelen volt felülvizsgálni a brit bankok veszteségének az ország GDP-jéhez viszonyított arányára adott becslését is - a londoni pénzügyminisztérium kifogása nyomán 13,4-ről 9,1 százalékra csökkentették ezt az adatot.
