A világ más nagy központi bankjaihoz képest megkésve és óvatosabban, végül mégis elszánta magát az Európai Központi Bank (ECB), hogy értékpapír-vásárlással is növelje az európai gazdaság pénzellátását. Az ECB tegnap a várakozásoknak megfelelően 25 bázisponttal, 1 százalékra csökkentette alapkamatát, ám az már meglepetést okozott, hogy Jean-Claude Trichet, a bank elnöke (képünkön) a kormányzótanács döntését követően bejelentette: a bank 60 milliárd euróért vásárol az euróövezetben kibocsátott, euróban denominált kötvényeket. A testület egyhangúlag hozta meg ezt a határozatát, ami azért jelentős, mert Axel Weber, a tanács tagja, egyben a német Bundesbank elnöke és mások korábban ellenezték az ilyen beavatkozásokat. Aggasztotta ugyanis őket a kérdés, hogy az ECB az eurózóna mely államainak kötvényeit vásárolja, illetve milyen forrásból finanszírozza a vásárlásokat. Utóbbi minden bizonnyal a német központi bank büdzséjét fogja megterhelni a legnagyobb mértékben. Az ECB harmadik gazdaságösztönző lépésként 12 hónapra növeli a bankoknak kínált, korlátlan nagyságú hiteleinek visszafizetési határidejét.
Trichet ugyanakkor kizárta a lehetőségét az újabb kamatcsökkentésnek, mint mondta, a hitelköltségek az 1 százalékkal megfelelő szintre kerültek. Emellett hangot adott annak a véleményének, miszerint az eurózóna gazdasága az első negyedév váratlanul mély visszaesése után alacsony szinten stabilizálódik. Az inflációs nyomás a pénz- és hiteláramlás további lassulásával párhuzamosan csökkent - tette hozzá. Az euró 0,7 százalékos erősödéssel nyugtázta az ECB új döntéseit, szakértők szerint a kötvényvásárlások nyomán nyárra 1,4 dollár/euróig kúszhat fel a közös európai valuta értéke a jelenlegi 1,34-os szintről.
A Bank of England (BoE) 0,5 százalékon tartotta alapkamatát tegnap, ugyanakkor bejelentette, hogy további 50 milliárd fontot (75,3 milliárd dollár) pumpál a brit gazdaságba. Az utóbbit állampapírok és vállalati kötvények vásárlására fogják fordítani, ami szakértők szerint gyakorlatilag olyan, mintha új bankók nyomtatásával növelnék a pénzkínálatot. A BoE korábban 54 milliárd fontért vásárolt állami és céges értékpapírokat, és folyamatban van további 75 milliárd elköltése. Így a bank összesen 125 milliárd fontot pumpál a gazdaságba, ami kissé meglepte az elemzőket, mivel a pénzügyminisztérium korábban 150 milliárdra tette azt az összeget, amit a BoE kötvényvásárlásra költhet. Szakértők szerint a kisebb kiadás azt jelezheti, hogy a bank szerint a gazdaság élénkülése a várakozásai szerint alakul.
