A pénzpiacokat érő újabb sokk szíven ütné a Fed aktuális előrejelzését is, miszerint a gazdasági recesszió az év végén átadhatja a helyét a lassú kilábalásnak - mondta Ben Bernanke, az amerikai jegybank elnöke a kongresszus gazdasági bizottsága előtti meghallgatásán. Aggodalmának talán az adott alapot, hogy a hitelek bedőlésére kötött biztosítások magas díja és más mutatók még mindig arra utalnak, hogy a befektetőket továbbra is aggasztja a bankrendszer állapota. Bernanke semmilyen célzást sem tett arra, hogy a Fed fel akarná adni jelenlegi politikáját: a kamat lényegében nullán (0,25 százalékon) tartását és a pénzügyi eszközök felvásárlását. Azt elárulta, hogy márciusban felgyorsították a lakáshitelek felvásárlását, már 1,45 ezer milliárd dollár értékű ilyen kölcsön van a jegybanknál, illetve elkezdték azt a programot, amelynek keretében 300 milliárd dollár értékben vásárolnak fel hosszú lejáratú államkötvényeket. A jegybank elnöke szerint még mindig viszonylag nehezen lehet jelzáloghitelhez jutni a pénzpiacokon, ami mozgás van, az erősen kötődik a kormányhoz vagy a kormány által támogatott intézményekhez.
