A svéd tehergépkocsi gyártó vállalat a 93 százalékos profitvisszaesést azzal magyarázta, hogy megrendelései jelentős mértékben lecsökkentek a gazdasági válság következtében. A vállalat az elkövetkező negyedéveket tekintve sem vár javulást a megrendelések tekintetében, mivel az összes piacát igen súlyosan érintették a válság hatásai.
A cég bejelentése szerint az első három hónapban a profitja 179 millió koronára esett vissza a tavalyi év ugyanebben az időszakában elért 2,51 milliárd korona értékű profitjához képest. Ez a szám elmaradt az elemzők által várt 201 millió koronás nyereséghez képest is.
A vállalat termékei iránt bekövetkezett keresletcsökkenés 70 százalékos visszaesést eredményezett a megrendelésekben, míg a vásárlások 28 százalékkal csökkentek, 15,86 milliárd koronára. A legnagyobb,tavalyi évhez képesti 94 százalékos kereslet visszaesés a közép- és kelet-európai térségben következett be.
A Standard & Poor's elemzője továbbra is óvatosan beszél bármilyen javulásról a Scania jövedelmét illetően, hiszen az európai közlekedési vállalatok nagy része jelentős gépparkkal rendelkezik, de azok is kihasználatlanok, így nem várható erős javulás a tehergépkocsik piacán.
A Scania hétfőn azt is bejelentette, hogy a termelési részlegénél meghatározott időre szóló, ideiglenes szerződéssel rendelkező kétezer alkalmazottja legtöbbjétől meg kellett válnia, továbbá a cég a termelési részlegében korábban elhatározott befektetéseket is elhalasztja és lerövidíti a még ott dolgozók munkaóráit.
