BUX 131544.72 -0,12 %
OTP 41050 -0,12 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Nagy bajban lehetnek az oroszok

2009. április 26. vasárnap, 23:00

Az orosz gazdaság 9,5 százalékkal zsugorodott az első negyedévben, egész évre vetítve pedig 6 százalékos visszaesést prognosztizálnak - közölte a gazdasági miniszterhelyettes. Andrej Klepacs hetekkel ezelőtt még élesen bírálta a Világbank aktuális jelentését, amelyben a szervezet Oroszország számára az idén 4,5 százalékos GDP-csökkenést jelez előre, szemben a kormányzat mínusz 2,2 százalékával, most viszont az Interfax hírügynökségnek nyilatkozva úgy fogalmazott: a Nemzetközi Valutaalap mínusz 6 százalékos előrejelzése "elég reális". A miniszterhelyettes a becsültnél is nagyobb gazdasági kockázatokat tette felelőssé a kiigazításért, a hitelezés és az építőipar ugyanis a vártnál lassabban áll talpra. Emiatt pedig a második negyedévben is visszaesés várható, ennek mértéke a 8,7-10 százalékot is elérheti. A jövőt illetően ugyanakkor optimistának bizonyult, mondván, az ország januárban elérte a gödör alját, az év második felében megindulhat a lassú konszolidáció. Ennek értelmében a szövetségi kiadások fokozására lehet számítani és a rubel leértékelésének hatását is várják a szakértők.

Szerencsi Ágnes
Szerencsi Ágnes

Ez is érdekelhet