BUX 143889.34 1,62 %
OTP 46100 3,02 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Koromfeketére festette GDP-előrejelzését az IMF

A Nemzetközi Valutaalap legfrissebb előrejelzése szerint a világgazdaság idén 1,3 százalékkal zsugorodik. A szervezet még egy hónappal ezelőtt is csak 0,5 százalékos lemorzsolódást jósolt.

2009. április 22. szerda, 23:00

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) jelentősen rontotta a világgazdaság idei növekedésére adott előrejelzését. Tavaly októberben még 3,0, novemberben 2,2, januárban 0,5 százalékos GDP-növekedést jósolt a szervezet, amit márciusban már 0,5 százalékos zsugorodásra rontott, majd a tegnap közzétett prognózisban már 1,3 százalékos visszaesést prognosztizál. A második világháború óta arra sem volt még példa, hogy leálljon a világgazdaság növekedése, a recesszió pedig végképp ismeretlen volt. A jelentés szerint hiába tettek a világ kormányai és jegybankjai határozott lépéseket a pénzügyi rendszer rendbetételére, illetve a kereslet élénkítésére, a világ országainak háromnegyedében csökkenni fog az egy főre jutó GDP. A kilábalás a korábbi recessziók utáni növekedésekkel szemben lomha lesz - az IMF arra számít, hogy 2010-ben csak 1,9 százalékkal bővül a világ országainak összesített bruttó hazai terméke. Három hónappal ezelőtt még ennél harmadával nagyobb növekedést jósolt a szervezet.
Az IMF azért volt kénytelen rontani előrejelzését, mert a pénzpiacok stabilizálódása a korábban vártnál tovább tarthat. Ebből következően a fejlett országokban 2009-ben és 2010-ben is csökkenni fognak a magánszektorba áramló hitelek, és a forráshiány miatt nagyon alacsony szinten marad a feltörekvő országokba áramló tőke mennyisége. A Valutaalap szakértői emellett azzal számolnak, hogy a vezető ipari államok jegybanki kamatai a nulla közelében lesznek és a központi bankok folytatják úgynevezett szokatlan likviditásélénkítő beavatkozásaikat. Feltéve, hogy a G20-országok idén GDP-jük 2, jövőre 1,5 százalékát fordítják fiskális és monetáris gazdaságösztönzésre, mind a fejlett, mind a feltörekvő országokban gyorsan nőni fog a költségvetési hiány. A kilátások ugyanakkor nagyon bizonytalanok, nagy a kockázata, hogy végül a vártnál is rosszabbul alakulnak a világgazdaság mutatói.
A Valutaalap szerint a fejlett országoknak a kereslet élénkítése és a defláció megakadályozása érdekében tovább kell enyhíteniük monetáris politikájukat. A feltörekvő országok tehetnek hasonló lépéseket, de csak óvatosan, a rendezetlen árfolyammozgások elkerülésével, illetve a költségvetésük finanszírozásához szükséges tőkebeáramlás feltételeinek biztosításával. A fiskális gazdaságösztönző lépésekről ugyanez mondható el, azzal a megszorítással, hogy ezeknek - például az infrastruktúra-beruházások támogatásával - lehetőleg a hosszú távú fellendülést kell szolgálniuk.
A fejlett országok kormányainak arra is figyelniük kell, hogy a gazdasági válság kezelését szolgáló kiadásaik eltörpülnek az előtt a kiadásnövekedés előtt, amit a lakosság elöregedése, a nyugdíjasok arányának drámai megugrása fog okozni a következő évtizedekben. Ezért már most fel kell készülni a rendkívüli intézkedések tervezett visszavonására. Ha a kormányok túl gyorsan lépnek ezen a téren, akkor lefékezhetik a törékeny növekedést, ha túl lassan, akkor a gazdaságban maradt túlkereslet árbuborékok képződéséhez, s ezzel a nehezen helyreállított bizalom megtöréséhez vezethet.

Komócsin Sándor
Komócsin Sándor

Ez is érdekelhet