BUX 132086.70 0,3 %
OTP 41440 0,83 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Harminc év után deficites a japán külker

2009. április 22. szerda, 23:00

Harminc éve először zárta külkereskedelmi deficittel a pénzügyi évet Japán: a március 31-ével végződő 12 hónapban a szigetország 725,3 milliárd jen mínuszt volt kénytelen elkönyvelni - jelentette be a kormány tegnap. A hiányt az alapvető árucikkek év eleji drágulásával és az export nagymértékű visszaesésével magyarázzák a szakértők. Utóbbit illetően ugyanakkor múlt hónapban már némi javulás mutatkozott: az éves bázison februárban 49,4 százalékos csökkenés után márciusban 45,6 százalékra javult az érték, havi bázison pedig 2,2 százalékkal tudott nőni a kivitel, amire tavaly november óta nem volt példa. A közgazdászok szerint a második világháború óta nem látott recesszió vége legkorábban év végén köszönthet be, ám a felépülés igen lassúnak ígérkezik. Szintén az óvatosságot indokolja, hogy az első negyedévben 10,9 százalékkal zsugorodott a gazdaság, s ennek alapján a kormány a 2009-es pénzügyi évre vonatkozó előrejelzéseket is módosította, az eddigi stagnálás helyett 3 százalékos zsugorodást prognosztizálva.

Szerencsi Ágnes
Szerencsi Ágnes

Ez is érdekelhet