Az Obama-adminisztráció elkezdte utalni a jelzálog-hitelezéssel foglalkozó bankoknak a bajban lévő lakáshitelesek támogatására felhasználható összegeket. A legnagyobb pénzintézetek 2-3 milliárd dollárt kapnak, de a kormány ügyel arra, hogy a 75 milliárd dolláros keretből maradjon pénz a kisebbeknek is. Az adófizetők pénzéből körülbelül 9 millió embert segítenek ki. A feltételek szerint a bankoknak úgy kell módosítaniuk a havi törlesztőrészleteket, hogy azok ne haladják meg a támogatásra jogosult hitelfelvevő adó előtti jövedelmének 38 százalékát, majd az állami támogatásból ezt 31 százalékra kell csökkenteniük. A kormány csak olyan kölcsönöket támogat, amelyek esetében az ingatlan-végrehajtás többe kerülne az átalakításnál.
A támogatásra azok az adósok jogosultak, akik hitelének összege legfeljebb öt százalékkal haladja meg a jelzálogpiaci válság miatt leértékelődött ingatlanuk jelenlegi értékét. Az elmúlt hetekben a legnagyobb lakáshitelezők kialakították saját hitelmódosító programjaikat, és mivel tudták, hogy mely ügyfeleik felelhetnek meg az állami támogatás feltételeinek, felgyorsították azokat a végrehajtási eljárásokat, amelyekről nyilvánvalóvá vált, hogy elkerülhetetlenek. A RealtyTrac online árverési portál adatai szerint az első negyedévben 2008 negyedik negyedéhez képest 9 százalékkal ugrott meg a végrehajtások száma, a növekedés pedig tavasszal még gyorsult is.
