Az élelmiszerárak csökkenése a tavalyi rekordokhoz képest azt az érzetet kelti, mintha a világ élelmezése csak átmenetileg került volna veszélybe, ezzel szemben idén is több tíz millióval nőni fog, és egymilliárd fölé emelkedik azoknak az embereknek a száma, akik éheznek - jelentette ki Jacques Diouf, az ENSZ élelmezési és mezőgazdasági szervezete (FAO) igazgatója egy bangkoki konferencián. A jelenlegi árak még mindig 19 százalékkal magasabbak a 2006-os szintnél, tehát szó sincs arról, hogy véget ért volna a drágaság korszaka - tette hozzá. Ráadásul a FAO felmérései szerint a nemzetközi piacokon jelentkező árcsökkenés nem mutatkozik meg a legtöbb fejlődő ország kiskereskedelmi áraiban. Összességében a szervezet úgy értékeli, hogy az élelmezési válságot komolyan súlyosbítja a pénzügyi-gazdasági krízis.
A gabonakészletek harmincéves mélyponton vannak, ezért igencsak törékeny az élelmiszer-piaci kereslet és kínálat egyensúlya. Ha kedvezőtlenné válik az időjárás, akkor nagyon gyorsan visszaállhat a tavalyi helyzet, a kínálat vészes elmaradása a kereslettől. Ez nem puszta aggódás: az USA-ban és Afrika déli részén az árvizek jelentős károkat okoztak a vetésekben. Diouf szerint az éhezés terjedésének megfékezése érdekében vissza kell terelni a nemzetközi támogatásokat a fejlődő országok agrárgazdaságának erősítéséhez. A nemzetközi fejlesztési segélyek 17 százalékát korábban az ázsiai és latin-amerikai fejlődő országok farmereinek adták. A 2000-es években ez az arány 3 százalékra csökkent, miközben 2006 és 2008 között - a FAO becslése szerint - 170 százalékkal nőtt a növényvédő szerek és legkevesebb 70-nel a vetőmagok és a takarmányok ára. Ezt a drágulást képtelenek megfizetni a szegény országok agrárgazdálkodói.
