BUX 141741.65 1,63 %
OTP 46710 1,61 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Csalódást okozott a számítástechnikai óriás

Az Intel első negyedéves negatív eredményeinél is nagyobb csalódást keltett a második negyedéves teljesítményre vonatkozó kézzelfogható előrejelzés hiánya.

2009. április 15. szerda, 16:31

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

Az Intel részvényeinek árfolyama esésnek indult a New York-i parkett nyitását követően, a kereskedés első órájában pedig 4 százaléknál is nagyobb mértékben csökkent a hírre, miszerint a félvezető-gyártó adózott eredménye 55 százalékot zuhant 2009. első negyedben az eladások visszaesése, és a profitráta szűkülése miatt.

A társaság vezérigazgatója szerint ugyan az ágazat az első negyedben túljutott a mélyponton, ám az Intel ennek ellenére sem adott konkért előrejelzést a következő három hónapra vonatkozóan. A cég prognózisa szerint a második negyedben is az év első három hónapjában tapasztaltnak megfelelő lehet a forgalom - ez alapján az ígért felpattanás azonban még várat magára. A cégvezetés meggyőződésének hiányát mutatja az is, hogy az Intel prognózisa mellőzi a konkrét számokat.

A világ első számú chipgyártójának számító Intel első negyedéves adózott eredménye 647 millió dollár, azaz részvényenként 11 cent volt az egy évvel korábbi 1,44 milliárdhoz (részvényenként 25 cent) képest. A bevétel 9,67 milliárdról 7,1 milliárd dollárra mérséklődött a tavalyi év azonos időszakához képest.

A Reuters által megkérdezett elemzők részvényenként 3 centes profitot vártak 7 milliárd dolláros bevétel mellett. A második negyedévre a reuters elemzői konszenzusa 7 centes részvényenkénti profitot, illetve 7,1 milliárd dolláros bevételt vár az Inteltől.

Az Intel az első a jelentősebb csúcstechnológiai vállalatok közül, amely ismerteti eredményeit egy olyan negyedévről, amelyben gyakorlatilag minden termék iránt csökkent a kereslet a személyi számítógéptől a telefonokon át a szoftverekig. Elemzők rámutattak, mivel várhatóan a chipgyártás fogja vezetni az ágazat fellendülését, az Intel eredményei jól jelzik a szektor helyzetét.

NAPI Online
NAPI Online

Ez is érdekelhet