A gazdasági válságtól szenvedő bolgár építőipar vállalatai attól tartanak, hogy a parlamenti választások miatt hosszú ideig nem indulnak el az uniós finanszírozású beruházások, amelyeket az országban még mindig kiterjedt korrupció miatt állított le az EU. A kormánynak sürgősen meg kell találnia a módját a lefagyott támogatások felolvasztásának - mondta az AFP-nek Nikolaj Mihajlov, az ország építőipari szakmai szövetségén belül működő közlekedési szekció vezetője. A vállalatok idegesek, a válság miatt háromnegyedük munka nélkül maradt, ezért az uniós beruházások a túlélést jelentik a számukra - tette hozzá Veliko Zelev, az építőipari szövetség igazgatóhelyettese.
Mindketten pesszimistán nyilatkoztak ugyanakkor arról, hogy 2009 vége előtt bármi elindulhat. Úgy vélik, a választások előtt már nem szabadulnak fel az uniós pénzek, nem írják ki a tendereket, csak az új kormány tud majd lépni ezekben az ügyekben. Mire azonban az feláll, már ősz vége lesz, jön a tél, amikor az építkezések leállnak, azaz végül is jövő tavasz előtt nem jutnak a túlélést jelentő forráshoz a bolgár építőipari cégek.
A késlekedés nem csupán őket hátráltatja, az ország alapvető stratégiájának gyors megvalósítását is késlelteti. Bulgária Európa egyik legfontosabb turisztikai célpontjává akar válni, amihez a nyugati vendégek igényeit is kielégítő úthálózatra lenne szükség. Ezzel szemben 1989, a rendszerváltás óta nem volt pénz jelentős útépítésékre, a szófiai útügyi hatóság szerint az ország közel 19,5 ezer kilométernyi úthálózatának kétharmada jelentős felújításra szorul. Bulgáriában mindössze 418 kilométer autópálya van, a tervezett öt európai korridorból egy sem készült el. Az uniós támogatások segítségével akarják például megépíteni az első határtól határig terjedő, Trakia névre keresztelt autópályát.
Az építőipari vállalatok számítottak ezekre a megrendelésekre, gépeket vásároltak és embereket vettek fel, ám most abban a helyzetben vannak, hogy még a megkezdett építkezések időarányos ellenértékét sem kapták meg, ezért nem tudnak fizetni alkalmazottaiknak és alvállalkozóiknak. Az unió megorrolt a nemzeti útépítési hatóságra, mert az korrupciós botrányok sorozatába keveredett. Egy nemrégiben tartott szófiai konferencián az ágazat szakmai szövetségei igyekeztek nyomást gyakorolni Brüsszel képviselőire, hogy a cégek fizetésképtelenségének elkerülése érdekében szabadítsák fel a forrásokat, de hiába. Carsten Ramussen, az EU regionális fejlesztésért felelős vezetője világossá tette: Bulgária nagyon rövid idő alatt igen rossz képet alakított ki magáról, az útépítési hatóságot sürgősen "tisztába kellene tenni".
