A RiskMetrics szerint a "gyenge kockázati felügyelet" ad okot a John Deutsch, a CIA korábbi igazgatója, Michael Armstrong, az AT&T egykori vezetője és Alain Belda, az Alcoa elnöke elleni szavazásra. Rajtuk kívül Anne Mulcahy Xerox-vezérigazgató újraválasztását sem javasolja a csoport, mivel háromnál több igazgatósági tanácsban foglal helyet, ez pedig gyengíti a hatékonyságát. A RiskMetrics szerint a Citi krónikus irányítási hibái, valamint a részvényesi veszteségek magyarázzák a kockázatkezelésért leginkább felelős igazgatósági tanácstagok leszavazását.
Az Egyesült Államok kormánya is presszionálta a Citigroupot, hogy alakítsa át a vezetőséget annak érdekében, hogy megmutassák a közvéleménynek és a Wall Streetnek, hogy szembenéznek a következményekkel. A Citigroup márciusban négy új jelöltet nevezett meg, akik a RiskMetrics szerint illeszkednek a társaság igazgatósági tagok számára előírt követelményeihez.
A Citi igazgatósági tanácsának tagjai szorgalmasan végrehajtották feladataikat az évtizedek óta legsúlyosabb pénzügyi válság közepette - fogalmaz Stephen Cohen, a társaság szóvivője. Szerinte éppen ezért nincs is alapja az igazgatók elleni efféle javaslatoknak.
A tanácsadó cég ugyanakkor támogatja Richard Parsons elnök pozícióban való megerősítését, annak ellenére is, hogy tavaly még ellen foglalt állást az általa vezetett kompenzációs bizottság erélytelenségére hivatkozva. Az akkor kifogásolt részletek között voltak például a Vikram Pandit vezérigazgatónak garantált többéves ösztönzők, illetve a korábbi vezérigazgató Charles O. Prince számára biztosított hatalmas jövedelem.
