A tavalyi 2,2 milliárd dolláros (10,7 százalék) növekedés igen jelentős, ám mégis elmarad a piac 2006 és 2007 között tapasztalt 25 százalékos bővülésétől - írja a Kreatív Online az Interactive Advertising Bureau (IAB) és a PricewaterhouseCooper (PwC) éves jelentésére hivatkozva. Így 2008-ban összességében 23,4 milliárd dollárt költöttek a hirdetők online felületekre.
Érdekes a növekedés éven belüli eloszlása, ugyanis év közben a bevételek elkezdtek visszaesni, és csak a harmadik és a negyedik negyedév végére kezdtek új erőre kapni. A harmadik negyedévben azonban ismét feltámadt a hirdetői kedv, és minden idők legmagasabb negyedik negyedévi bevételét eredményezte (6,1 milliárd dollár). A folyamat azért sem szokványos, mert a válság a legtöbb médiatípus esetében visszaesést, vagy legalábbis növekedés-csökkenést eredményezett az év végén.
A jelentés a piac koncentráltságára is felhívja a figyelmet. A 10 legnagyobb online kereskedőház birtokolja a piac 72 százalékát, a legnagyobb ötven pedig már annak 90 százalékát lefedi. A kimutatás szerint azonban van egy erősödő, új belépőkből vagy újonnan aktivizálódó kereskedőházakból álló réteg, mely növeli részesedését.
A hirdetési módok közül a keresőmarketing továbbra is őrzi vezető szerepét, sőt erősödik a dominanciája, az erre költött összegek teszik ki a költések 45 százalékát, ami 3 százalékpontos emelkedést jelent 2007-hez képest. A bannerhirdetések 21, az apróhirdetések pedig 14 százalékát alkotják az online reklámokra fordított összegnek. Tendenciaként az is észlelhető, hogy az apróhirdetések és a szponzoráció veszítenek jelentőségükből.
Hirdetői szektorok szerint a kiskereskedelem, a pénzügyi szolgáltatók, a szórakoztató- és szabadidőipar kevesebbet költöttek 2008-ban, az autóipar és a gyógyszeripar szinten tartotta költéseit, míg az IT- és a telekomcégek némileg többet szántak reklámra tavaly.
