A Balkán energiaforrásaira fokuszál az EU s a térségben tervez nagyobb befektetést az Európai Fejlesztési és Újjáépítési Bank (EBRD) is - ez derült ki a héten Szarajevóban megtartott regionális energiafórumon. A térség elsősorban a megújuló energiák - így a vízi, nap- és szélerőművek telepítése - terén jelenthet a közösség számára potenciált, a szakértők szerint ebbe az ágazatba 2020-ig akár 20 milliárd eurónyi befektetés is érkezhet. A modernizálás és az infrastruktúra fejlesztése mellett azonban a gazdasági keretfeltételeket is meg kell változtatni az érintett országokban, a regionális energiapiac létrehozásához mindenekelőtt lehetővé kell tenni a külföldi befektetéseket - hangsúlyozta az EBRD részéről Thomas Mirow elnök és Andris Piebalgs energiaügyekért felelős EU-biztos. A gazdaságot is negatívan befolyásoló belpolitikai feszültségeknek is véget kell vetni, Bosznia-Hercegovina esetében például a két entitás közti politikai viszály miatt áll az állami energiaszolgáltató. Az EBRD bejelentése szerint a szervezet egyelőre 110 millió eurót invesztálna a nyugat-balkáni államokba: az összeg felét közvetlenül a magánvállalatok, másik felét a kereskedelmi bankokon keresztül a cégek és a háztartások kapják meg. Az ágazat fejlesztése a gazdasági válságból is kivezető utat jelenthet - vallják a térség országainak vezetői.
