A vártnál is nagyobb mértékben emelkedett a német munkanélküliség márciusban - jelentette a nürnbergi szövetségi munkaügyi hivatal. A munkanélküliek száma 69 ezerrel, 3,4 millióra nőtt, szemben a Bloomberg elemzői konszenzusa által prognosztizált 52 ezerrel. Nyugat-Németországban rosszabb a helyzet: ott az elmúlt egy hónapban 57 ezerrel, míg Kelet-Németországban 12 ezerrel emelkedett az állásukat elvesztők száma. A szezonálisan kiigazított munkanélküliségi ráta országosan a februári 8-ról 8,1 százalékra emelkedett. A munkanélküliek csapdába kerültek: a munkaerő-kereslet is megcsappant, miközben az adóbevételek csökkenése miatt a szociális támogatások is visszaestek. Az állástalanok száma november óta folyamatosan emelkedik, a munkaügyi hivatal számításai szerint idén - a gazdaság 3,5 százalékos zsugorodása mellett - 430 ezer fővel akár 3,7 millióra is nőhet, más elemzések viszont a négymilliós munkanélküliséget is elképzelhetőnek tartják. A kormány összesen 82 milliárd euró ráfordításával igyekszik fellendíteni Európa legnagyobb gazdaságát, s a munkahét lerövidítésével próbálja visszaszorítani a munkanélküliség rohamos növekedését.
