Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!
Kicsi az esély arra, hogy második Bretton Woodsként vonuljon be a gazdaságtörténetbe a holnap kezdődő londoni G20-csúcsértekezlet, noha a meghatározó gazdaságok állam- és kormányfőinek összehívásakor még az volt a cél, hogy most már a konkrétumokról essék szó. Tavaly novemberben, a globális válság tetőzése idején talán azt gondolták az akkor Washingtonban tartott rendkívüli tanácskozás résztvevői, hogy 2009 márciusára annyira már lecsillapodnak a dolgok, hogy előkészítetten kerülnek a csúcsvezetők elé olyan témák, mint például a globális számviteli szabványok áttekintése, a hitelminősítőknek ajánlott standardok, a pénzintézetek felügyeletének összehangolása, hatáskörük kiterjesztése a sok bajt okozó új üzleti, illetve kereskedési formákra. A washingtoni értekezleten ezek a kérdések azért sem jutottak sokkal tovább a felvetés stádiumánál, mert Barack Obamát éppen hogy csak megválasztották az USA elnökévé, beiktatására még jó két hónapot várni kellett - mostanra azonban kiderült, hogy az eltelt időt alig használták ki az aprómunkák elvégzésére sem a többi országban, sem a főleg a saját mentőakcióival elfoglalt USA-ban.
Baljós előjelekben nincs hiány, nem véletlenül figyelmeztetett a héten mind az ENSZ, mind az IMF első embere: el kell kerülni, hogy az értekezlet eredménytelenül záruljon. Dominique Strauss-Kahn, az IMF vezérigazgatója szerint a kormányok nagyjából GDP-jük két százalékát fordítják a konjunktúra feltámasztására, ami megegyezik az IMF javaslatával, de lehet, hogy jövőre ennél többre lesz szükség; ha viszont nagy nézeteltérések alakulnak ki a húszak vezetői között, az tovább erősíti a bizalmi válságot. Ban Ki-Moon ENSZ-főtitkár egyenesen azt tartotta a G20-csúcs tétjének: képes-e megelőzni, hogy a gazdasági krízissé mélyült hitelválság az emberi civilizáció fejlődését megakasztó összeomlássá váljon.
Az intelmek egyelőre nem váltottak ki nagyobb együttműködési hajlamot a Londonba készülőkből: a francia pénzügyminiszter, Christine Lagarde közölte a BBC-vel, hogy Nicolas Sarkozy államfő akár ott is hagyhatja az egészet, bármiféle megállapodás aláírása nélkül, ha nem érik el az általa kívánt eredményt. Párizs szerint a pénzügyi felügyeletek erősítése kell legyen az egyik fő téma - ha már a lazaság vezetett a világgazdasági válsághoz -, és sokkal erősebb globális szabályozást akar e téren, mint mondjuk az USA vagy Nagy-Britannia. Egy francia kivonulás viszont jókora pofon lenne mind Gordon Brown brit miniszterelnöknek, mind Obamának. A házigazda tekintélyét már épp eléggé megtépázta az országát különösen keményen érintő krízis, az USA elnökének pedig ez lesz az első európai útja hivatalba lépése óta - nem mehet haza üres kézzel.
Ezzel együtt a csúcs előtt inkább az látszik, hol húzódhatnak a törésvonalak. Vannak országok, ilyen az USA is, amelyek a gazdaságösztönzést teszik a teendők listájának élére - a nagy európai országok viszont, élükön Németországgal, már nem akarnának többet költeni saját büdzséjük terhére, sőt szívesebben hallják az olyan véleményeket, amelyek szerint a válság az USA-ból indult ki, így neki kell a kimozdítást is magára vállalnia. Az európai országok zöme inkább a szabályozások erősítését állítaná az értekezlet középpontjába; ezt megkönnyíti számukra, hogy az ezen dolgozó munkacsoport produkált már egy jelentést, amely nagy vonalakban felvázolja a tennivalókat, a hitelminősítőktől a pénzintézeti javadalmazások szabályozásáig, 14-féle területen (javaslataik azonban még messze vannak a konkrétumoktól). Abban már nagyobb az egyetértés, hogy az IMF-et mint a bajba került országok megsegítőjét, fel kell táplálni, mert lassan kifogy a pénzből, ehhez azonban nehéz lesz forrást szerezni a tartalékokkal jobban eleresztett feltörekvőktől, főleg Kínától, ha nem kapnak nagyobb beleszólást a szervezet életébe. A feltörekvők más ponton is konfliktusba kerülhetnek a klasszikus gazdasági nagyhatalmakkal, ez pedig a protekcionizmus kérdése: elvben mindenki egyetért abban, hogy a kereskedelmi/gazdasági védőbástyák erősítése csak a válság mélyítéséhez vezet, a gyakorlatot azonban a WTO figyelmeztetése tükrözi: számos ország vet már be ilyen eszközöket.
