Nem támogatja az Európai Unió pénzügyi biztosa azt a legújabban felvetett kínai javaslatot, hogy teremtsenek a világgazdaság számára új nemzetközi tartalékvalutát. Joaquín Almunia ezt újságírók előtt jelentette ki Strasbourgban, hozzátéve: nem tanácsolna nagyobb változásokat abban, hogy jelenleg a dollár a fő tartalékvaluta. Mindenki egyetért azzal, hogy ez még hosszú ideig így is marad - idézte a biztost az euobserver.com.
A "mindenki" legalábbis túlzás, hiszen Almunia a kínai központi bank elnökének hétfői kijelentésére reagált: Zsu Csiao-csuan a jegybank honlapján megjelent közleményében javasolta, hogy terjesszék ki szélesebb körben az IMF elszámolási egységének, az SDR-nek a használatát azzal a céllal, hogy az nemzetek fölötti tartalékvalutaként idővel leválthassa az amerikai dollárt. Peking ráadásul nincs egyedül ezzel az ötlettel: egy héttel korábban az orosz kormány honlapjára került ki egy olyan, a jövő heti londoni G20-csúcs elé terjeszteni szánt tervezet, amely lényegében ugyanezt szorgalmazta (Napi, 2009. március 17.).
Kínát más szempontok is motiválhatják, mint a gazdasági nagyhatalmak között helyet kérő Oroszországot: a mintegy 2 ezer milliárd dollárra rúgó kínai devizatartalék körülbelül mintegy felét teszik ki az USA dollárban jegyzett államkötvényei. Pekinget aggasztja, hogy a dollár leértékelődik az USA fiskális és monetáris gazdaságösztönző lépései miatt - mondják elemzők -, aminek nyomán a kínai követelések is kevesebbet fognak érni. Az ötletet azonban az EU mellett nem karolta fel az USA sem: Barack Obama elnök washingtoni sajtóértekezletén közölte: nem gondolja, hogy szükség lenne globális valutára és hasonlóan nyilatkozott képviselőházi meghallgatásán a Fed elnöke, Ben Bernanke is.
