Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!
Az utóbbi hetek és napok eseményei nagyban hozzájárultak realitásérzékünk erősítéséhez, nevezetesen hogy újabb illúzióktól szabaduljunk meg. Már ha valakiben még élt az illúzió, hogy az EU tagjai nemcsak egyenjogúak, de egyenlők is, és a visegrádi csoport egységbe tömöríti tagjait, ezzel előnyösebb alkupozícióba hozva őket az unióban.
A vasárnapi csúcs előtt két héttel tartott megbeszélés, amelyen az EU vezető államai vettek csak részt és gyakorlatilag előre eldöntötték, mire hajlandók és mire nem, tulajdonképpen formális protokolleseménnyé fokozta le a nem hivatalos brüsszeli csúcsot. Ezzel újra feltámasztotta az egész kontinens sajtójában a figyelmeztető kórust a kétsebességes Európáról, a nagyok és a kicsik, a gazdagok és a szegények közti szakadás veszélyeiről - amit a nagyok és erősek mindig hevesen cáfolnak, de attól még tény marad. Ez ugyanis nem veszély, hanem a valóság. Hiszen az unió tagjai egyenjogúak lehetnek, de egyenlők nem lesznek soha, hiszen óriásiak a gazdasági-társadalmi különbségek köztük, és az EU csak erőfeszítéseket tud tenni a csökkentésük érdekében. A valóságos erőkülönbségeket azonban nem tudja felszámolni, ez nem is lehet célja.
Lehet haragudni a nyugati vezetőkre, akik a válság közepette elsősorban saját gazdaságuk védelmére gondolnak először, miközben szavakban harcosan kiállnak a protekcionizmus ellen - ami persze mindig mások piacvédelmi, ipartámogatási lépéseit jelenti -, de meg lehet érteni őket, hiszen a mieink sem elsősorban a kontinens közös érdekét kutatják. Mégis bosszantó, ahogy félresöpörték Gyurcsány 180 milliárdos hitelkeretcsomagját, mintha valami abszolút képtelenséget vetett volna fel. Holott alig néhány héttel korábban utasították el a Világbank ugyanilyen javaslatát, szinte szó szerint ugyanazzal az indoklással, a támogatandó Kelet-Közép-Európa országai közti jelentős különbségekre hivatkozva. Ráadásul a csúcstalálkozó elé időzítették annak a 24,5 milliárd dolláros hitelcsomagnak a bejelentését, amelynek kedvezményezettje ugyanez a térség.
A miniszterelnöknek két oka is volt arra, hogy reménykedhessen javaslata kedvező fogadtatásában: az egyik a láz, amely az utóbbi hetekben fogta el a nyugati sajtót és bankköröket egyaránt, mondván: a kelet-európai bankok csődje magával ránthatja nyugati tulajdonosaikat is. Ennek leszerelésére azonban az unió elegendőnek tartotta saját segélycsomagját. A másik az új uniós tagok támogatása. Ebben is csalódnia kellett. Pedig nyilvánvalóan azért javasolta a kilenc új kelet-európai tagország vezetőinek a csúcsot megelőző összejövetelt, hogy elnyerje támogatásukat a javaslatához, és azt nem magyar, hanem kilenc tag közös terveként vigye a plénum elé. Nem jött össze - először az észtek és a szlovákok, majd talán legnagyobb csalódásként a lengyelek is magára hagyták. Nyilván felmérték, hogy a terv kudarcra van ítélve, és nemhogy a kilenceket, de még a visegrádi négyeket sem lehet már összetartani. Dúlt a nemzeti büszkeség - nekik bezzeg nincs szükségük segítségre, magukban is boldogulnak.
Legalább ilyen elképesztő volt egy másik kérdésben Donald Tusk lengyel kormányfő pálfordulása, aki a csúcstalálkozó előtti napon a Financial Times Deutschlandnak még úgy nyilatkozott, hogy enyhíteni kellene az eurózónába való belépés szigorát és rugalmasabbá tenni az ERM-2 szabályait, majd Gyurcsány hasonló javaslatára reagálva Brüsszelben kijelentette: a lengyeleknek nincs szükségük semmilyen kedvezményre, ők anélkül is teljesítik a csatlakozási feltételeket. Márpedig az euró előszobájának tartott ERM-2-ben való kétéves tartózkodás lerövidítése, amit a magyar miniszterelnök javasolt, egyáltalán nem példátlan - lehetővé tették Olaszországnak, Finnországnak és Szlovéniának is. Így ha már pénzt nem hajlandók adni, ezt az engedményt a precedensek alapján megadhatják - ezért valószínű, hogy erről a tervről nem most hallottunk utoljára.
