BUX 132046.37 0,27 %
OTP 41080 -0,05 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Lemondott az ukrán pénzügyminiszter

2009. február 12. csütörtök, 23:00

Benyújtotta lemondását az ukrán pénzügyminiszter, így fejezve ki elégedetlenségét az ország költségvetésével kapcsolatban. Viktor Pinzenik már hosszú ideje bírálta a kormány gazdaságpolitikáját, a mostaninál jóval szigorúbb megszorításokat szorgalmazva, február elején az interneten közzétett levelében pedig katasztrofális adatokat közölt az ország pénzügyi helyzetéről. Ebben konkrét adatokkal alátámasztva számol be arról, hogy az ország az államcsődhöz közeledik, és rövid időn belül komoly fennakadások lehetnek az alapvető szociális ellátásban is. A pénzügyminisztérium honlapján is közzétett lemondásában Pinzenik sérelmezi, hogy a pénzügyminiszter a politika foglya lett, és úgy fogalmazott: a kiegyensúlyozott költségvetés, a minimális államadósság, a hitelfelvétel keretek közé szorítása érdekében dolgozott - írta az UNIAN ukrán hírügynökség.
Viktor Juscsenko elnök ugyancsak az állami kiadások csökkentését szorgalmazza, hiszen ellenkező esetben a Nemzetközi Valutaalap 16,4 milliárd dolláros hitelének második részlete veszélybe kerülhet. A parlament tavaly december végén fogadta el a 2009-es költségvetést, amelyben a GDP 2,97 százalékának megfelelő hiánnyal számoltak, a Nemzetközi Valutaalap azonban csupán egyszázalékos hiányt enged meg, a kabinetnek ezért lépnie kell. Ukrajna a hitel elmaradásától félve a múlt héten a világ vezető államaihoz, az Egyesült Államokhoz, az Európai Unióhoz, Kínához és Oroszországhoz fordult pénzügyi támogatásért. Moszkva akár 5 milliárd dollárral is kisegítheti Kijevet, az amerikai külügyminisztérium pedig még tanulmányozza a kérdést. Az elnök a héten újfent a nemzeti valuta stabilitása fenntartásának fontosságát hangoztatta és összehangolt lépéseket vár az ország bankjaitól.

Szerencsi Ágnes
Szerencsi Ágnes

Ez is érdekelhet