A General Motors immár elegendő kormányzati kölcsönre tett szert ahhoz, hogy akár a múlt hónapban felvázolt legrosszabb forgatókönyv bekövetkezésével is megbirkózzon - közölte a társaság hozzátéve, hogy nincs is szüksége több segítségre, amennyiben a gazdaság helyzete nem fordul rosszabbra. (A legpesszimistább forgatókönyv szerint az idén 10,5 millió gépkocsit adhat el a cég az USA-ban, míg a jelenlegi gazdasági kilátások alapján 10,5-12 millió közötti számot vár.)
A Bloomberg beszámolója emlékeztet rá: az amerikai pénzügyminisztérium összesen 13,4 milliárd dollárnyi kölcsönt nyújt a GM-nek és további 6 milliárddal segíti ki a cég autófinanszírozó leányát, GMAC-t, hogy az kedvező hitelekkel tehesse vonzóvá a cég gyártmányait. A GM a kölcsön híján már a decemberi számlák esedékességekor bajba került volna, de a GMAC is a fizetésképtelenséget kerülte el.
Az autógyártó társaság, amely 2004 óta 73 milliárd dollár veszteséget halmozott fel, eközben úgy akarja bizonyítani, hogy képes lesz visszafizetni a kölcsönt, hogy igyekszik dűlőre jutni a meglehetősen jól fizetett alkalmazottakat tömörítő szakszervezetekkel, felére csökkentené adósságállományát, továbbá szűkítené mind termékpalettáját, mind autókereskedői hálózatát. Az átszervezések állásáról szóló első jelentést február 17-én kell bemutatnia a pénzügyminisztériumnak, a végleges dokumentumnak pedig március 31-éig kell elkészülnie. (A szintén állami mentőövet kapott Chryslernek is hasonló átalakítási tervvel kell előrukkolnia.)
Amennyiben a kormánynak elutasítja a kilábalási terveket, az állami kölcsön feltételei lehetővé teszik, hogy a forrásokat a csőd közbeni működés fenntartására fordítsák. Mindkét autógyártó jelezte ugyanakkor, hogy a csőd a cégek megszűnését jelentené, ugyanis nem tudnának elegendő forrást szerezni a magánbankoktól.
A GM az első négymilliárd dolláros részletet december 31-én kapta meg kormány összesen 700 milliárd dolláros pénzügyi segélycsomagjából (TARP), az összeg nagyrészt a társaság háromezer beszállítójának kifizetésére ment el. Januárban érkezik a következő, 5,4 milliárd dolláros csekk, februárban pedig (ha a kongresszus jóváhagyja a TARP második, 350 milliárd dolláros felét) további 4 milliárd.
