Az eurózóna szolgáltatási szektorában dolgozó beszerzési menedzserek véleménye alapján képzett index (PMI) értéke december hónapra történelmi mértékben csökkent: a novemberi 42,5 pontról 42,1 pontra esett - jelentette az MTI. Az előzetes várakozás is igen borúlátó volt, 42 pontról szólt. (Az 50 pont alatti érték a szektor teljesítményének zsugorodására utal.)
A feldolgozóipar hasonló visszaesést jelzett a tavalyi év utolsó hónapjáról az eurózónában: a beszerzési menedzser index 33,9 ponton állt, ami a mutató számításának 11 éves történetében negatív rekordot jelentett.
A két fő szektor összetett mutatója így decemberre 38,2 pont lett, a novemberi 38,9 pont után.
A beszerzési menedzserek elsősorban a foglalkoztatást kifejező részmutatóban jeleztek decemberre igen nagy romlást. Elemzői vélemények szerint az eurózóna PMI-je a gazdasági tevékenység negyedévenkénti 0,1 százalékos visszaesését jelzi.
