Tovább szigorítja az internetes oldalak állami ellenőrzését a kínai kormány, a hivatalos indoklás szerint azért, hogy eltávolítsák a morális szempontból kifogásolható, valamint a fiatalok fizikai és lelki egészségére káros hatást kifejtő webes tartalmakat.
A kínai védelmi minisztérium által indított országos kampány során 19 internetszolgáltatót és weboldalt neveztek meg, melyek nem tesznek eleget az állami internetcenzorok felszólításainak, s tevékenységükkel a vulgaritás illetve a pornográfia terjedéséhez asszisztálnak. A kérdéses honlapokat pénzbüntetéssel sújthatják, sőt, végleg elérhetetlenné tehetik őket a felhasználók számára. Erre a sorsra juthat a jövőben a Google, valamint kínai versenytársa, a keresők piacának kétharmadát uraló Pajtu (Baidu) is.
A távol-keleti országot a nemzetközi közösség már az olimpiai játékok előtt is éles kritikával illette az internetes tartalmak korlátozása miatt. Az elemzők szerint a szigorítás közvetett kiváltó oka a gazdasági válság miatti elégedetlenség kiváltotta kormányzati aggodalom, de idén lesz a huszadik évfordulója az 1989. június 4-i Tienanmen téri diáktüntetéseknek is, melyet akkor a pekingi vezetés a katonaság bevezetésével kíméletlenül elfojtott.
Kínában az elmúlt években robbanásszerűen megnőtt a regisztrált internethasználók száma, ma csaknem 300 millióan használják a világhálót, s ezzel párhuzamosan fokozódott az államhatalom kritikusainak fő platformjaként szolgáló közösségi- és blogoldalak népszerűsége is.
