Az ukrán állami gáztársaság, a Naftogaz "lopja" az európai uniós államoknak szánt gázt, és az alternatív útvonalak, források esetleg nem rendelkeznek elegendő kapacitással ahhoz, hogy az ellátást a normális szinten tartsák - jelentette ki szombaton Prágában Alekszandr Medvegyev, a Gazprom orosz gázipari vállalat elnökhelyettese az MTI beszámolója szerint.
Az Ukrajna által "elvett gáz mennyisége naponta meghaladja a 35 millió köbmétert, ha a vezeték megcsapolásából, illetve a földalatti tározókból kivett gáz mennyiségét" összeadjuk - közölte Medvegyev egy prágai sajtókonferencián, megjegyezve, hogy tárolt gáz olyan országokat illet, mint Magyarország, Románia és Lengyelország. A Naftogaz egyébként szombaton is cáfolta, hogy illegálisan elvenne az orosz tranzitgázból.
Medvegyev a Reutersnek adott telefoninterjúban azt mondta: Ukrajna nem engedi, hogy a kereskedelmi közvetítő, a RosUkrEnergo, amely felerészben a Gazpromé, a gáztározókból exportáljon európai országoknak.
Medvegyev Prágában kijelentette hogy a Gazprom bármikor kész tárgyalni az ukránokkal, eddig azonban nem született eredmény. Moszkva és Kijev között az adósságtörlesztés mértékén és az új gázáron folyik a vita, s a Gazprom emiatt elzárta az ukrán gázcsapot.
Medvegyev Prágában találkozott cseh hivatalos személyiségekkel is jelenleg Csehország tölti be az EU soros elnökének tisztét. A Gazprom-vezető Prága után Németországba, Franciaországba és Nagy-Britanniába látogat.
Ugyanakkor nem megy el Romániába, ahol bukaresti adatok szerint az orosz gázbehozatal 30 százalékkal csökkent, vagy Magyarországra és Lengyelországba. Időközben Bulgária is jelezte, hogy kevesebb orosz gázt kap.
"Társasági szinten minden fogyasztónkkal találkozunk ... fontossági sorrendet kell azonban felállítanunk, ami a fogyasztáson alapul" - közölte.
Medvegyev hangsúlyozta: a Gazprom mindent megtesz azért, hogy teljes legyen az EU érintett tagországainak ellátása orosz gázzal, ugyanakkor figyelmeztetett arra, hogy az alternatív lehetőségek kapacitása esetleg nem lesz elegendő a kieső 35 millió köbméter gáz pótlására.
Már a szerződéses mennyiséget kapjuk
Még mindig határérték alatti az Ukrajna felől érkező orosz gáz nyomása, de az érték folyamatosan emelkedik - közölte a közrádió adásában Zsuga János, a Földgázszállító Zrt. igazgatója. Hozzátette: ha nem elegendő a nyomás, akkor technológiailag nem lehet működtetni a csővezetékrendszert, és fennakadások lehetnek. A nyomás pénteki értéke a kritikus határon volt, de szombatra már 45 barra emelkedett - tette hozzá.
Emelkedett a nyomás a földgázvezetékben, Ukrajna felől a szerződésnek megfelelő mennyiségű orosz gáz érkezik Magyarországra - erősítette meg az FGSZ Földgázszállító Zrt. szóvivője szombaton az MTI-nek.
Lakatos Edina tájékoztatása szerint pénteken teljes mértékben beszállították a tervezett és szerződött földgázmennyiséget.
Az ukrán földgázszállító cég visszaigazolta a szombatra Magyarország irányába szállítani kívánt földgázmennyiségeket. A szállítások jelenleg szerződésszerűen folynak.
A határnyomás értéke ugyanakkor még nem a szerződésnek megfelelő, de folyamatosan emelkedik. Értéke délelőtt 10 órakor 45 bar volt. Ukrajna szerződésben 47 bar alatti nyomással vállalta a földgáz továbbítását Magyarországra.
Ha a földgáz nyomása csökken, az azt jelenti, hogy a szerződött mennyiség hosszabb idő alatt érkezik Magyarországra.
A szóvivő tájékoztatása szerint a szombatra várható földgázfogyasztás 63-64 millió köbméter.
Kutas István, az E.ON Földgáz Trade Zrt. szóvivője az MTI-t arról tájékoztatta, hogy a cég a szerződés szerinti mennyiségben kapja az orosz földgázt.
Hozzátette: a szakminiszter által pénteken említett szerződés szerinti napi 37 millió köbméter földgáz mennyiség döntő hányadát az E.ON nagykereskedő cége hozza be.
Pénteken más volt a helyzet
Pénteken 16 óra után az Ukrajnából érkező orosz földgáz nyomása csökkent, de a mennyisége nem - jelentette be Molnár Csaba közlekedési, hírközlési és energiaügyi miniszter pénteki Budapesten tartott sajtótájékoztatóján.
Az MTI beszámolója szerint a miniszter hangsúlyozta: ez a mennyiség nem érezhető a jelenlegi napi 63-64 millió köbméter napi felhasználásnál, hiszen a kereskedelmi tárolókban 3,1 milliárd köbméter, a stratégiai tárolóban pedig további 500 millió köbméter gáz van. A tárolókból naponta 51,5 millió köbméter gázt lehet kinyerni.
Ukrajna a szerződésben rögzített 47 bar alatti nyomással továbbítja Magyarországra a földgázt, ami azt jelenti, hogy a szerződött mennyiség hosszabb idő alatt érkezik Magyarországra; ezzel Ukrajna megszegte a tranzitszállítási szerződést. Még nem kellett egyetlen fogyasztót sem korlátozni a felhasználásban, de valószínűsíteni lehet a krízishelyzet kialakulását - mondta a miniszter pénteken.
Hat százalékkal csökkentek péntek délután az Ukrajnán keresztül Lengyelországba érkező orosz földgázszállítmányok - jelentette be a lengyel vezetékhálózatot üzemeltető Gaz System vállalat.
Moszkva az Európai Parlamenthez fordul
Moszkva az Európai Parlament rendkívüli ülésének összehívását javasolja az Ukrajnán áthaladó gáztranzit ügyében - mondta Alekszandr Grusko külügyminiszter-helyettes a Vesztyi hírtelevízió műsorában pénteken.
Közben Szergej Kuprijanov, a Gazprom szóvivője bejelentette: miután Ukrajna nem erősítette meg pénteken a Gazprom által a tranzitvezetékbe juttatott gáz mennyiségét, az orosz monopólium 21 millió köbméterrel többet küldött Európába Ukrajnát elkerülő más vezetékeken, egyebek között Fehéroroszországon át.
(Előzőleg az ukrán fél műszaki okokra hivatkozva jelezte, hogy napi 21 millió köbmétert levesz az Európának szánt és területén áthaladó napi mintegy 300 millió köbméter gázból. Erről Kuprijanov azt mondta, az ukránok nyíltan beismerik, hogy megcsapolják a tranzitra szánt gázt.)
Az orosz félnek érdekében áll, hogy partnerei teljesen világosan lássák, mi történik Oroszország és Ukrajna között a gázszállítások kérdésében - mondta Grusko. Oroszország álláspontja abszolút szilárd és megfelel azoknak a megállapodásoknak, amelyeket az Európai Unióval az energetikai biztonság kérdéskörében megkötött - tette hozzá.
Az EU felszólította Oroszországot és Ukrajnát
Az Európai Unió cseh elnöksége és az Európai Bizottság péntek este arra szólította fel Oroszországot és Ukrajnát, hogy teljes mértékben biztosítsa a gázszállítást az EU-tagállamokba. Az elnökség azt követően szólította fel erre Moszkvát és Kijevet, hogy a brüsszeli bizottság olyan értesítést kapott Magyarországról és Lengyelországból, amely szerint a továbbított gáz volumene csökkent. A Brüsszelben kiadott közlemény emlékeztetett arra, hogy "az EU és a szomszédos országok közti energiakapcsolatoknak a megbízhatóságon és a kiszámíthatóságon kell alapulniuk".
A vállalt ellátási és tranzitkötelezettségeket minden körülmények között teljesíteni kell - emelte ki a cseh elnökség, amely sürgette azt is, hogy Oroszország és Ukrajna mielőbb oldja meg kereskedelmi vitáját.
Az Európai Unió sajnálja, hogy az energiaellátás akadálytalanságára adott garanciák nem teljesültek, és szoros figyelemmel követi a helyzetet - húzta alá az elnökség.
A brüsszeli bizottság párhuzamosan kiadott közleménye szerint a testület energiaügyi főigazgatóságát arról tájékoztatták, hogy Magyarországra a szerződéses 42 millió köbméternél 10 millió köbméterrel kevesebb gáz érkezett. Lengyelország pedig 6 százalékos gázmennyiség-csökkenésről számolt be, de jelezte, hogy ezzel párhuzamosan emelkedett valamelyest az Oroszországból Fehéroroszországon át érkező mennyiség.
A bizottság azt is leszögezte, hogy a fogyasztók egyelőre nem érzik a rendellenességek hatásait, és Brüsszel azt is vizsgálja, milyen intézkedések születnek a kieső ellátás esetleges, szükség szerinti kompenzálására.
Belarusz a kerülőút
A Gazprom közben megemelte az Európának Belaruszon keresztül szállított földgáz mennyiségét. Ez a lehetőség kétségtelenül járható, ám nem jelent megoldást, hiszen a belarusz útvonalon ugyan még van többletkapacitás, ám ez valószínűleg nem éri el az ukrán vezeték kapacitásának 10 százalékát sem - idézte a Bloomberg az Oxford Energy szakértőjét. Oroszország Európa gázellátásának negyedét biztosítja, amelynek 80 százaléka Ukrajnán keresztül bonyolódik le.
Csak a szokásos
Az Oroszország és Ukrajna közötti alkudozás az új szerződések megkötése körül már-már megszokottá vált. Mivel Ukrajna tartozott több mint kétmilliárd dollárral, továbbá az ár és a tranzitdíj mértéke körüli vita miatt nem született új megállapodás, a 2008-as szerződés lejártakor, január 1-én délelőtt 10 órakor Moszkva elzárta a gázcsapot Ukrajnának. (A Gazprom a piaci árakra való áttérés jegyében a tavalyi 179,5 dollár helyett idén 250 dolláros kedvezményes árat kért ezer köbméterenként, de Ukrajna ezt is sokallta. Alekszej Miller Gazprom-vezérigazgató azzal fenyegetőzött, hogy akkor 419 dolláros piaci áron adja a gázt Ukrajnának.)
A Gazprom azonban ezúttal jó előre gondoskodott arról, egyebek között a vásárló partnereknél tett személyes látogatásokkal, hogy ne Oroszországot bírálják, ha Ukrajna megcsapolja a tranzitvezetéket és kimaradásokat okoz az európai gázszállításokban, amint ez 2006-ban történt.
