Az Európai Unió előírásainak megfelelően a kormány 25 százalékkal csökkenti a vállalkozások adminisztratív terheit - adta hírül a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium tegnap közleményében. A kabinet 2009 közepéig 17 rövid távú intézkedést tervez, melyek következtében egyszerűsödnek az adatszolgáltatási kötelezettségek, az egyes fókuszterületekkel kapcsolatos hosszabb távú intézkedési terv előkészítése pedig a tárca miniszterének feladata lesz. A program célja, hogy az előző évek kormányzati intézkedéseit (Deregulációs Program, Üzletre hangolva) és a tárcák ilyen irányú tevékenységeit összefogja, s megvalósításukat felgyorsítsa. Ennek érdekében már idén is számos intézkedés született, melyek eredményeként július 1-je óta akár egyórás ügyintézési idő alatt lehet céget alapítani, az uniós pályázatok elkészítésére fordítandó átlagos idő 30-60 százalékkal csökkent, a pályázatok átlagos átfutási ideje pedig 25-40 százalékkal lett rövidebb - állítja a tárca. Könnyítették a telepengedélyek kiadását is: a korábbi 165 helyett csak 66 tevékenységi kör esetében szükséges engedélyezés lefolytatása, 83 tevékenységi kör esetében a bejelentéssel egyidejűleg megkezdhető a tevékenység.
