A Centre for Economics and Business Research (CEBR) prognózisában az áll, hogy a brit gazdaság összkibocsátása (GDP) reálértéken 2,9 százalékkal fog zuhanni 2009-ben. Ez lesz a legnagyobb éves GDP-visszaesés Nagy-Britanniában 1946 óta, amikor a II. világháború után befejeződött a hatalmas arányú haditermelés.
A jövő évre várt recesszió előtt az eddigi legnagyobb csökkenést 1980-ban mérték a brit gazdaságban, amikor a GDP-érték 2,1 százalékkal maradt el az előző évitől.
A CEBR elemzése szerint a brit gazdaság teljesítménye már az idei év második felében súlyos mértékben romlott, az igazán fájdalmas gazdasági kiigazítás azonban 2009-ben várható. Az intézet szakértői szerint a recesszió fő tényezője nem elsősorban a lakossági fogyasztás visszaesése lesz - ennek mértékét az előrejelzés 2009-ben 1,8 százalékra teszi -, hanem az üzleti szektor beruházásainak "összeomlása".
A CEBR szerint mivel az üzleti szektorba irányuló banki hitelezés 2010 közepéig nem normalizálódik, jövőre a brit gazdaságban végrehajtott beruházások reálértéke hatalmas mértékben, 15,2 százalékkal zuhan.
Mark Pragnell, a CEBR vezérigazgatója az előrejelzéshez fűzött kommentárjában úgy fogalmazott: a cég elemzőinek "a történelemkönyveket kellett elővenniük" ahhoz, hogy olyan évet találjanak, amelyben a 2009-re várthoz hasonló mértékű nemzetgazdasági visszaesés sújtotta Nagy-Britanniát.
A CEBR hétfői előrejelzése az eddigi legkomorabb a brit gazdaság közeljövőjével kapcsolatban.
A Brit Iparszövetség (CBI) legutóbbi prognózisa 2009-re 1,7 százalékos egész évi visszaesést jósolt Nagy-Britanniában. A CBI szerint ugyanakkor az állástalanok száma 2008 végén valószínűleg eléri a 2 milliót - ez 6,5 százalékos munkanélküliségnek felelne meg -, és 2010-ben, 2,9 millió körüli szinten, 9 százalékon tetőzik.
Szakértők abban megegyeznek, hogy a fejlett ipari gazdaságok alkotta OECD-térségen belül valószínűleg Nagy-Britannia szenvedi meg a leginkább a globális válságot, elsősorban a hatalmasra duzzadt - az amerikainál is nagyobb - ingatlanpiaci buborék hirtelen kipukkadása és a hitelkiáramlás ezt követő, szinte teljes elapadása miatt.
A CEBR korábbi prognózisa szerint ha majd a por leülepszik, egy egész másfajta City képe fog kibontakozni: sokkal szigorúbbak lesznek a szabályozók és kockázatkezelési eljárások, és nagyobb hangsúlyt kap a tranzakciók elotti gondos vizsgálat.
