Elsősorban a növekedésre és a foglalkoztatottak számának növelésére, ezen belül az országegyesítés után a keleti tartományok javára eltolódott fejlesztési egyensúly helyreállítására fokuszál a német kormány új gazdaságélénkítő csomagjában - közölte Angela Merkel kancellár (képünkön) hétvégi berlini sajtóértekezletén. Mintegy Barack Obama megválasztott amerikai elnök programját visszhangozva közölte: az állami beruházások fokozásával megvalósuló infrastruktúrafejlesztésben lát lehetőséget a fellendülésre, így a jövőben növekszik az út- és vasútfejlesztésre, iskolák, egyetemek, sportpályák, valamint az internethálózat kiépítésére fordítható összeg. A lakosság terheit enyhítenék a betegbiztosítás egy részének átvállalásával is, a német vezető - eddigi álláspontját feladva - az adócsökkentéstől sem zárkózik el; igaz, csupán a szövetséges keresztényszocialisták (CSU) nyomására. Azok ugyanis a gazdaságélénkítő csomag megvétózását is kilátásba helyezték, amennyiben nem tartalmaz jelentős adómérséklést. A csomagot hivatalosan az új amerikai elnök január 20-ai beiktatása után hozzák nyilvánosságra, a makroökonómiai stabilitásra fokuszáló intézkedések költségvetése egyes sajtóinformációk szerint 30, a Spiegel szerint akár 40 milliárd eurót is kitehet, ehhez a 16 tartomány pénzügyi hozzájárulását is kérte a kormányfő. A csomag két százalékkal is hozzájárulhat a német GDP jövő évi növekedéséhez.
