Az európai lakosság 69 százaléka érzi úgy, hogy országa gazdasága rossz állapotban van, 58 százalék szerint ugyanez az unió gazdaságára, 71 százalék szerint a világgazdaságra is elmondható - derül ki az Eurobarometer őszi, tegnap közzétett jelentéséből. A 30 130 fő megkérdezésével készített felmérés jól tükrözi az EU-tagok rövid távú kilátásait illető pesszimizmust: a megkérdezettek több mint fele úgy érzi, hazájában egy éven belül tovább romlik a helyzet, s csaknem ugyanennyien gondolják azt, hogy a világban is ez várható. A tavalyi 20 százalék után az EU-polgárok 37 százaléka most úgy tartja: a gazdaság az egyik legfontosabb téma a kontinensen, csakúgy, mint az infláció. A tagságot továbbra is 53 százalék támogatja, 56 százalék szerint ez érezhető előnyökkel is járt, az EU képét azonban már csak 45 százalék ítéli meg kedvezően. Az uniós intézményekbe vetett bizalom a válság ellenére is stabilnak mondható: a bizottságban 47, a parlamentben 51, az Európai Központi Bankban a lakosság 48 százaléka bízik, a tőlük elfordulók aránya ugyanakkor kissé megnövekedett. A legfontosabb feladat most a gazdaság fejlesztése és a növekedés fellendítése, valamint az állampolgárok életszínvonalának növelése - tartják az unió lakosai.
