Ebben az évben harmadszor csökkentette irányadó kamatát a cseh jegybank, így az alapkamat a novemberi 75 és a tegnapi 50 bázispontos vágás után most a 2006. augusztusi szinten, 2,25 százalékon áll. A világgazdasági válság mélyülése miatt a kamatvágásra a jövőben is számítani lehet, 2009 közepére 1,5 százalékos értéket várnak az elemzők. Csehországban nagymértékben lelassult a gazdaság növekedése, ezért szükség van a gazdaság élénkítésére, a működési feltételek lazítására. Az exportorientált gazdaságot legnagyobb kereskedelmi partnere, az eurózóna keresletének visszaesése sújtja: októberben 7,6 százalékkal csökkent az ipari kibocsátás, az új megrendelések 24,2 százalékkal estek vissza, legfőképpen az autógyártókat - így például a Skodát - érinti a visszaesés, ahol jövőre több mint 10 ezer fő elbocsátását is bejelenthetik. A harmadik negyedévben 4,2 százalékkal bővült a GDP, az elmúlt négy év legrosszabb teljesítményét produkálva. A szakértők a kilátásokat tekintve sem bizakodóak: a jegybank novemberben a korábbi 3,6-ről 2,9 százalékra módosította 2009-es prognózisát, de jelezték, ez még mindig nem a végleges.
