Az Európai Bizottság (EB) tegnap elfogadta azt az átmeneti keretmegállapodást, amely 2010 végéig lehetővé teszi, hogy az egyes kormányok alacsony összegű hitelt nyújtsanak a vállalatoknak, bankgaranciát biztosítsanak, illetve 500 ezer euró értékben közvetlen támogatásban részesítsék azokat. A kis- és középvállalkozások kiemelt figyelmet kapnak, hiszen a válság ezeket a kevésbé tőkeerős cégeket sújtja leginkább, a rendelkezés értelmében így azoknak a kkv-knak a kockázati tőketámogatását, melyek legalább 30 százalék magánbefektetéssel alakultak (az eddigi 50 százalék helyett), évi 2,5 millió euróra emelhetik (az éves limit eddig 1,5 millió euró volt). A megállapodás tágabb teret nyújt a kormányoknak, hogy a zöld beruházókat, a fenntartható fejlődést elősegítő vállalatokat is kedvezményes hitellel segítsék. A bizottság elsősorban a pénzügyi rendszer stabilizálását és a bankközi hitelezés feltételeinek könnyítését várja az állami kedvezménytől, amely csak két évig, azaz - mostani prognózisok szerint - a válság várható enyhüléséig érvényes. Az európai döntéshozók a világgazdasági válság kezelése miatt már hosszabb ideje nyomás alatt állnak, s a bizottságot számos kritika érte, hogy lassan cselekszik, ráadásul a hivatali bürokrácia is akadályozza a hitelfelvétel feltételeinek könnyítését.
