Novemberben legalább félmillió ember veszítette el az állását Oroszországban - áll a moszkvai egészségügyi minisztérium munkaerő-piaci jelentésében. A tárca prognózisa szerint a munkanélküliségi ráta év végére 6,1 százalékról akár 7 százalékra is nőhet, s ha a mostani trend folytatódik, 2009 márciusára kétmillióval is emelkedhet az újonnan állás nélkül maradók száma az országban. Év/éves összehasonlításban novemberben 15,8 százalékkal nőtt a regisztrált munkanélküliek száma. A számok ugyanakkor nem tekinthetők véglegesnek, hiszen nem minden orosz vállalat szolgáltat pontos adatot, s magas a magukat nem regisztráló állástalanok száma is.
A statisztikai hivatal, a Rossztat számításai szerint november 1-jén mintegy 4,6 millió fő, azaz az aktív lakosság 6,1 százaléka volt munkanélküli. A hivatalos adatok szerint októberhez képest novemberben 300-350 ezer fővel voltak többen, a teljes ráta pedig 800 ezer fővel lett magasabb, így jelenleg ötmillió körüli az állástalanok száma. A gazdaság lassulása a jövőbeli kilátásokat is jócskán leronthatja: az orosz elnök gazdasági tanácsadója szerint a GDP-növekedés üteme az idei hétről akár három százalékra is lassulhat, a Világbank októberi jelentésében - a korábbi 6,8 és 6,5 százalékos előrejelzése után - ugyanennyit prognosztizált. A szolgáltatások beszerzési menedzserindexe novemberben történelmi mélypontra, az októberi 47,4-ről 37,2 pontra esett, a hétfőn közölt feldolgozóipari beszerzési menedzserindex szintén negatív rekordot döntve 46,4-ről 39,8 pontra zuhant.
