A júliusban tetőző magas olajárak, a környezetvédelem és az energiadiverzifikációs célkitűzések miatt mindinkább előtérbe kerül az alternatív energia kérdése Európában is. A francia Éléctricité de France SA (EdF), a világ legnagyobb atomerőmű-üzemeltetője októberben 12,5 milliárd fontért (23 milliárd dollár) megvásárolta a British Energy Plc.-t, a legnagyobb brit áramtermelőt, majd december elején felvásárlási ajánlatot tett az amerikai Constellation Energy nukleáris üzletágának 50 százalékára. Az olasz Enel, a szlovák villamos művek tulajdonosa november elején jelentette be, hogy folytatja a dél-szlovákiai Mohiban lévő nukleáris erőmű bővítését. A harmadik és a negyedik reaktorblokkot 2012-ben és 2013-ban adják át, üzembe helyezésük után az erőmű az ország áramellátásának mintegy egyötödét fogja biztosítani. Az RWE AG, Németország második legnagyobb áramszolgáltatója inkább a megújuló energiákban lát perspektívát: a közműóriás Európa legnagyobb szén-dioxid-kibocsátója és ez a környezetvédelmi szabályok szigorodása miatt egyre nagyobb kiadásokat okoz neki. A beruházások nagy része ezért a zöld energiaforrásokra épülő energiatermelés arányának növelését szolgálja. Az Egyesült Államokban ezzel szemben a válság akadályozhatja a megújuló energiával kapcsolatos projektek végrehajtását. Az ebben részt vállaló bankokat és más befektetőket a washingtoni kormány adókedvezménnyel támogatja, s a kedvezményeket épp októberben hosszabbította meg újabb nyolc évre, de az adókedvezményt csak akkor tudják a vállalatok igénybe venni, ha profitot tudnak generálni, ám a cégek többsége az idén inkább veszteséggel kalkulál.
