Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen az Economx!
Alapértelmezésben továbbra is 48 óra lehet a maximális heti munkaidő az Európai Unió tagállamaiban, de átmeneti ideig a munkáltatóval kötött megállapodás alapján akár 60 órát is dolgozhatnak a munkavállalók, sőt ügyeleti munkakörökben ez 65 órára is felmehet - erről állapodtak meg minősített többséggel az uniós tagállamok foglalkoztatásért felelős miniszterei. A tegnapra virradóra Luxemburgban megszületett döntést többévi vita előzte meg: a történet 1993-ig nyúlik vissza, amikor életbe lépett az EU munkaidő-irányelve, amelyet Nagy-Britannia végül 1998-ban fogadott el, akkor is csak annak fenntartásával, hogy náluk munkavállalókat ugyan nem lehet kötelezni a 48 órásnál hosszabb munkahétre, de ha akarnak, dolgozhatnak többet (ilyen "opt-out" intézkedéseket más országok is bevezettek egyes foglalkoztatási ágakban, de a britek élnek velük a legszélesebb körben). A britek kezdettől fogva azzal érvelnek, hogy a munkavállalók miért ne dönthetnének a terhek vállalása mellett, ha többet akarnak keresni, ráadásul a munkaadónak is előnyösebb a hosszabb munkaidő, ami Pat McFadden államtitkár mostani véleménye szerint is több munkahelyhez vezet.
Nagy-Britannia most is úgy ment bele a megállapodásba, hogy fenntarthatja jogát az opt-outra - ennek fejében engedett a határozott időre, jellemzően munkaerő-kölcsönző ügynökségeken keresztül foglalkoztatott munkavállalókra vonatkozó irányelv ügyében. A jövőben ők is azonos jogokat élveznek a határozatlan idejű szerződéssel alkalmazott társaikkal, méghozzá munkába lépésük első napjától: ugyanolyan feltétellel mehetnek szabadságra, szülési szabadságra, mint a vállalathoz határozott időre felvett többiek, sőt a bérezésükben sem lehet eltérés. Persze ebben is vannak kivételek: a briteknél csak az első 12 hét után esnek az állandókkal azonos megítélés alá a határozott időre szerződtetettek - az egész tárgyalássorozat azután mozdult el a holtpontról, hogy London májusban - a kormány és a szakszervezetek megegyezése után - kicsikarta ezt a lehetőséget. Emellett a kollektív szerződés, ennek hiányában a szociális partnerek is rendelkezhetnek másképpen, vagyis továbbra sem biztos, hogy a kikölcsönzött munkavállalók 8 milliósra becsült uniós tábora száz százalékig azonos helyzetben lesz majd a stabil posztnak örvendőkével.
Különösen heves vitákat váltott ki az inaktív-aktív munkaidő, lényegében az ügyelet témája is: az érvényes közösségi jog szerint beleszámít a munkaidőbe az ügyeleti idő, még ha a munkavállaló ezalatt akár pihent is. A jövőben viszont figyelmen kívül hagynák az inaktív időt, tehát például az ügyeletes orvos munkaidejébe csak az számítana bele, amikor ténylegesen dolgozik, vagyis beteghez riasztják. A nemzeti szabályozások azonban ettől is eltérhetnek, tehát aktív órának minősíthetnék a pihenési időt is, de uniós szinten ez nem lenne kötelező. A megállapodás azt is tartalmazza, hogy a munkavállalót nem érheti hátrányos megkülönböztetés, ha nem hajlandó elfogadni a 48 órát meghaladó munkahetet - kérdés, hogyan lehet majd bebizonyítani, hogy valakit tényleg ezért ér hátrány.
Az egész ügyben sok még a kérdőjel, a feltételes mód, hiszen a döntés csak akkor lép életbe, ha majd az Európai Parlament, amely második olvasatban foglalkozik a kérdéssel, jóváhagyja. Hat tagország - Magyarország, Spanyolország, Portugália, Görögország, Ciprus és Belgium - már jelezte, hogy nem teljesen ért egyet a megállapodással: a munkahét meghosszabbításának lehetőségét szigorúbban szabályoznák, így a jelenlegi forma elleni szavazásra szólítják fel a képviselőket.
