Az Európai Bizottság (EB) komolyan fontolóra veszi, hogy – a csatlakozási szerződésben foglalt szankcionálási lehetőségével élve – visszatartja az uniós támogatás egy részét Bulgáriának, mivel Szófia nem tesz elég erőfeszítést a korrupció visszaszorításáért és a közszolgáltatások javításáért – adta hírül a Reuters egy magas rangú uniós forrásra hivatkozva. A tét Bulgária esetében 2007–2009-ben 4,6 milliárd euró támogatás, a vele együtt az idén januárban uniós taggá vált Románia, amellyel szemben szintén megfogalmazódnak kifogások a jogrendszer lassú átalakulása miatt, 11,5 milliárdot kap ebben az időszakban. Az EB június 27-én teszi közzé jelentését arról, hogy e két ország hogyan teljesítette eddig a csatlakozáskor vállalt kötelezettségeit. A dokumentum elvileg tartalmazhatna szankciókat a tagországokkal szemben, az EB szóvivője, Mark Gray azonban elmondta a Reutersnak, hogy a jelentés nem szól a támogatások esetleges visszatartásáról. Gray szerint a testület az év során később, egy további audit elkészülte után tekinti át egy ilyen lépés lehetősét.
A Financial Times tegnapi számában egyoldalas cikkben elemzi a román és a bolgár helyzetet, ebben brüsszeli forrásokra hivatkozva a két ország szavahihetőségéről szóló bizonyítványnak minősíti a készülő jelentést, és számos példát sorol fel, amelyek azt jelzik, hogy nem sok javulás történt a korrupció és a bűnüldözés terén. A megfigyelők azt emelik ki, hogy a csatlakozás jóváhagyásakor Brüsszel nem a tényleges reformokat, hanem a reformokról szóló ígéreteket vette alapul. Márpedig a taggá válás éppen hogy csökkentheti a két ország motiváltságát a reformok végrehajtására. Az esetleges kudarc komoly következményekkel járhat az EU további balkáni bővítési terveire nézve is. A lap értesülései szerint a brit, a francia, a holland és a svéd kormány bírálta az EB-t, amiért nem veszi elég komolyan a két ország értékelését. Úgy látják, Franco Frattini, az EU igazságügyi biztosa – aki komoly előrelépést lát az igazságszolgáltatás reformja terén és nem látja szükségesnek szankciók kiszabását – túl közel került az érintett kormányokhoz, így például együtt síelt a bolgár belügyminiszterrel. A biztos szerint azonban ez egy munkalátogatás része volt.
