A Bloomberg által megkérdezett 52 közgazdász egyhangúan úgy véli, hogy az Európai Központi Bank (ECB) kormányzótanácsa mai ülésén 25 bázisponttal, 4 százalékra emeli az eurózóna alapkamatát. 2001. szeptember 11-e, a Világkereskedelmi Központ tornyai elleni terrortámadás óta ez lesz a legmagasabb szint, amit elsősorban az indokol, hogy az eurózóna inflációja megközelítette az ECB kétszázalékos tűréshatárát. A kamatemelési várakozásokat az is erősíti, hogy a Nemzetközi Valutaalap tegnap 2,5 százalékra emelte az eurót használó 13 ország 2007-es gazdasági növekedésére adott előrejelzését, ráadásul az IMF szerint a gyors tempó a jövő évben is kitart. Áprilisban még csak 2,3 százalékot vártak.
A kamatemelés mellett szóló további érv az is, hogy az elmúlt négy hónapban májusban először emelkedett az eurózóna szolgáltató szektorának beszerzési menedzserindexe (PMI). A Royal Bank of Scotland Group Plc pénzintézet és az NTC Economics Ltd. felmérésén alapuló mutató májusi értéke 57,3 pont lett az áprilisi 57,0 után. Az eurózóna gazdaságának legnagyobb ágazata a foglalkoztatás javulásának köszönheti bővülését: az RBS/NTC index foglalkoztatási részindexe májusban 55,6 pontra nőtt az áprilisi 54,1 pontról, ami 11 hónapos csúcsot jelent. Ugyanakkor az Ecostat adatai szerint az eurózóna kiskereskedelmi forgalma mindössze 0,2 százalékkal emelkedett májusban áprilishoz képest, és 1,6 százalékkal éves összehasonlításban. Ez azt mutatja, hogy az euróövezet lakosai egyelőre a javuló foglalkoztatás és a májusban hatéves csúcsra növekvő fogyasztói bizalom ellenére is óvatosak.
