Néhány olajtársaság óriás tartályhajókat bérelt 19 millió hordó nyersolaj raktározása céljából, amivel kiegészíthetik az Egyesült Államok szárazföldi készleteit – tudta meg a Reuters. A raktárhiány oka az USA finomítóinak működési zavara. Az elmúlt hónapokban részben karbantartási munkák, részben váratlan üzemzavarok miatt a korábbinál kevesebb nyersolajat tudtak feldolgozni az üzemek, amelyek csak az elmúlt napokban kezdtek teljes kapacitásuk 90 százalékán termelni. Ezért a nyersolajtárolókban felhalmozódtak a készletek, amit az is fokozott, hogy március óta felpörgött az import. Információk szerint nyolc úgynevezett VLCC, illetve egy ULCC (nagyon, illetve ultra nagy tartályhajó) tankhajót bérelt 30–60 napra a Royal Dutch Shell, a BP és a Valero. Az olajtársaságoknak napi 50-60 ezer dollárba kerül a tengeri készletezés, ám a VLCC-k bérleti díjai most olyan alacsonyak, hogy tengeri tárolással akár egymillió dollárt is kereshetnek egy hónap alatt a cégek. Szakértők megjegyzik azt is, hogy az úszó olajraktárakat el lehet vinni a hurrikánok útjából, ami nem mondható el a helyhez kötött olajlétesítményekről. Az idei évben a tavalyinál komolyabb károkat okozó hurrikánszezonra számítanak a szakértők.
